Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2017. Július 10. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: Múltidéző Beregszászi Balázzsal

125 éve avatták fel a mosoni Ostermayer Óvodát

125 éve avatták fel a mosoni Ostermayer Óvodát

Ostermayer Károly, köztiszteletben álló mosoni gabona- és borkereskedő 1891. április 17-én életének 67. évében hunyt el. Június 19-én temették el a mosoni temetőben, hatalmas részvétel mellett.

Ekkor már ismert volt az elhunyt párját ritkító végrendelkezése, mellyel megnemesítette magát a községben. Koporsóját a mosoni képviselőtestület kísérte, mosoni és magyaróvári értelmiségiekkel. A mosoni és a kálnoki önkéntes tűzoltók zenekarral kísérték, a dalárda pedig énekelt. Sírja ma is látható.


Vagyonos ember volt, élete azonban nőtlen és gyermektelen. Röviddel halála előtt magához hívatta dr. Reiter János mosoni ügyvédet - nem mellesleg országgyűlési képviselőt -, hogy jó lokálpatriótaként vagyonát jótékony közcélra szétosztja.
A végrendeletet még halála napján kihirdették a magyaróvári járásbíróságon, nem kis meglepetés okozva. Végrendeletében közvetlen ismerőseire, barátaira, temető szépítésre, a mosoni templomra és a Rozália kápolnára, az Erzsébet Egyletre, a mosoni és a kálnoki önkéntes tűzoltókra, a mosoni községi és a katolikus iskolákra, a magyaróvári piaristákra is és a mosoni izraelita nőegyletre is hagyományozott. Összes adósának tartozását elengedte; sőt, egy korábbi üzletfelét is kártalanította több, mint 40 évvel korábbi üzleti károkozásáért. Mindezek mára feledésbe merültek.

Egy dologgal mégis beírta magát Moson történetébe, mellyel a halhatatlanság útjára lépett. Ez az „OSTERMAYER KÁROLY ALAPÍTVÁNYA 1891” által létrehozott mosoni kisdedóvó intézet, mely ma is az ő nevét viseli, ezáltal minden helybeli számára ismerhető.

Emeletes polgári lakóháza Mosonban a 63. házszámú, és a Fő utcán volt. Ez ma a Szent István király út 74. sz. alatt van. Ezt a házát és birtokát hagyományozta Moson községre, azzal a kikötéssel, hogy abban római katolikus jelleggel kisdedóvoda létesüljön, azt apácák vezessék és bármely vallásfelekezetű gyermek járhat oda.


A ház el nem adható, más célra nem fordítható, az óvoda létesítésének ideje pedig azonnali!

Ez, az az év amikor az országgyűlés törvényt alkotott az ekkorra már kibontakozó magyar kisdedóvásról, a 1891. évi XV. törvényt. A törvény előírta, hogy milyen méretű településeknek kellett kötelezően kisdedóvót létesítenie. A 15000 Ft állami adóterhet meghaladó ill. a 40 feletti gyermekszám esetén, az ő állandó gondozásukat a községnek kell megteremtenie és fenntartania.

Ez a törvény, Ostermayer halála után egy hónappal lépett hatályba.
A nagylelkű ajándék kapóra jött a településnek, hogy egy közterhet nem saját kebeléből kellett megfinanszíroznia, hanem úgyszólván az ölükbe hullott.
A hagyaték mértéke értékpapírokban 51.700 Ft, ingatlanban a 60. számú 7.000 Ft és a 63. számú 10.000 Ft értékű házak a hozzá tartozó zsellérbirtokkal, készpénzben 7.625 Ft 47 kr és még árvaszéki hagyományok utáni 1034 Ft értékű illetékkel összesen 77.359 Ft 47 kr tett ki.

A 63. sz. emeletes polgárház, a hozzá tartozó földek és az értékpapírok nagy része lett az „Ostermayer alapítvány” Moson község kezelése alatt, római katolikus óvodára használva.

Ez a nagylelkű, önzetlen, jótékony adomány mégis megosztotta Moson képviselőtestületét. Mindjárt azon kezdtek gondolkozni, miként fordíthatnák másra az összeget.

Az alapítvány éves kamata 3000 forintnál is több - mely bőven több mint az éves fenntartási költség - ezért úgy gondolták nem kisdedóvót, hanem kisdedóvóképző iskolát kellene nyitni az épületben és nem apácákkal hanem világi tanítókkal, mondván ez is a kisdedóvás célját szolgálná és nem lenne a város kárára.
Az elképzeléssel szemben, Árvay Sándor plébános (költő, újságíró) nyíltan védelmébe vette a kisdedóvó létesítését, a végrendelkező akaratának megfelelően.

Ezután a testület belátva a kényszerhelyzetet, nekikezdtek a kisdedóvó szervezésének és a lakóház óvodai célra való átalakításához. Augusztusban meghirdették a munkálatokat a helyi Mosonymegyei Lapokban és a Győri Közlönyben 9660 Ft értékben, szeptember 10-ei bírálatra és azonnali kezdésre.
Az épület átalakításra kiírt pályázatot a magyaróvári Rokobauer József építőmester nyerte el, vele kötött szerződést Barth Károly városbíró a képviselőtestület nevében. Az építkezés felügyeletével pedig Kreuter Ferenc mérnök, községi képviselőt bízták meg építésvezetőnek.

Az azonnali kezdés és a rövid határidő nem kis kihívás elé állította a jó hírű építési vállalkozót. Kialakításra került az utcafronti részen egy kápolna és fogadóterem, házmesteri lak, az emeleten lakások, a hosszú belső udvarban pedig a négy óvodai terem a kisgyerekek részére. Az udvaron játszóteret létesítettek, ahová 12 akácfát is elültettek.

Az egész átépítés és a felszerelés tetemes összegbe került. Csak az építési vállalkozóé volt kicsivel több, mint 10000 Ft, az összes bekerülési költség pedig 15000 forintnál járt.

A kisdedóvót 1892 július elejére jelentették késznek és teljesen felszereltnek. Már a nevelő apácák is megérkeztek Grácból, csak az ünnepélyes felavatás volt hátra. Július 10-én, fényes ünnepség keretében dr. Zalka János győri püspök felszentelte és felavatta a kisdedóvót.

A község hálából és tisztelete jeléül megfestette az adományozó arcképét és emléktáblát is készíttetett.

Sőt a 20. század elején az óvodával szemközti, a téren túli - addig a köznyelv szerinti - Zsidó utcát, az óvoda létesítőjéről nevezték el hivatalosan.
Ez az alapítvány mai szemmel nézve hosszú életű volt. Túlélte a ’39-es városegyesítést és a világháborúkat, csak utána szüntették meg.
Ostermayer Károly neve is, mint sok más 1945 előtti történelmi személyé, problémát jelentett. A község jótevőjeként sem maradhatott az óvoda nevében, és lett Mosonmagyaróvár II. számú óvodája.

A város közterületi elnevezéseinek sorából 1950-ben törölték és az utca Malinovszkij marsallról lett elnevezve, azonban ez nem bizonyult hosszú életűnek, mert már 1961-ben visszatértek az eredeti elnevezéshez, amely jelenleg is az óvodaalapító Ostermayer Károly nevét viseli.

A rendszerváltás környékén az óvoda is visszatért az eredeti alapítója nevéhez.
Idén, 2017-ben pedig a Mosoni Polgári Kör a szokásos emléktáblájával jelölte meg az épületet.

Beregszászi Balázs

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 31. 21:23, szerda | Sport

Benyó Máté dobogóra állhatott Nyirádon

Felemás hétvégét zárt a Korda Racing a Rallycross Európa-bajnokság idei második, nyirádi állomásán. Benyó Máté dobogóra állhatott, Kovács Sámuel elődöntőbe jutott, ott végül azonban nem termett számára babér.

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.