Hírek
2015. Április 04. 10:40, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
A biztonsági ülés megóvta a gyereket a Keszthely közelében történt halálos balesetben
![A biztonsági ülés megóvta a gyereket a Keszthely közelében történt halálos balesetben](/external/image_cache/3/2/d/32d352458cbc6b5fa5ddc3f8a20e3815.jpg)
Csak a biztonsági ülésben szállított egyéves gyerek nem sérült meg a péntek éjszakai, Keszthely és Várvölgy között történt halálos balesetben - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
A baleset a Keszthely és Várvölgy közötti úton történt pénteken 20 óra után. Egy 25 éves férfi tűzifával telepakolt Lada Samarájával Várvölgy irányából Keszthely felé tartott, amikor egyelőre ismeretlen okból frontálisan nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak. Az összeroncsolódott autókból a tűzoltók emeltek ki két embert, köztük a Lada sofőrjét, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A másik személyautóban egy zalaszentgróti házaspár utazott, a hátsó ülésen pedig három gyermekük foglalt helyet. A férj és a feleség, valamint egyik lányuk súlyosan, másik lányuk könnyebben sérült meg, de a biztonsági gyermekülésben szállított egyéves kisgyermek sérülés nélkül megúszta a balesetet.
Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy az ütközést okozó Lada sofőrje feltehetően ittasan ült a volán mögé.
Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője az MTI-nek felidézte, hogy a mostani halálos baleset helyszínén - egy hosszú, de szűk egyenesben - napra pontosan egy évvel ezelőtt egy kerékpározó osztrák házaspárt gázoltak halálra. A két idős embert egy autójával kisodródott 34 éves férfi ütötte el, de mint a nyomozás megállapította, a balesetet nem ő, hanem egy szabálytalanul előző 44 éves férfi okozta, aki ellen azóta az ügyészség vádat is emelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.