Homonyik Sándor dalát dúdoltam magamban hazafelé. A Krisztinával való beszélgetésünk lehetett volna panaszáradat vagy vádbeszéd, de nem az lett. Szomorú dolgokat említett, ám ő végig vidám volt és magabízó, mert életének célja van: mindent megadni a kislányának és az édesapjának. A többi meg majd csak lesz valahogy…

Mi lesz ma ebédre?

• Spenótot főzök.

Nem telik többre?

• A napi betevőre mindig előteremtem a pénzt.

Hol dolgozik?

• Mikor, hol. Hivatalosan munkanélküli vagyok, és már nem kapok járadékot sem. Alkalmi munkából keresem meg a megélhetésünkhöz valót.

Mit csinál, ha dolgozik?

• Sok mindent elvállalok, de leginkább takarítok; lakást, autót, amit kell.

Mihez ért még?

• Pincérnek tanultam, de nem dolgoztam a szakmában.

Egyedül él?

• Van egy három és fél éves gyönyörű kislányom, Maja.

Csak ketten vannak egymásnak a világon?

• Az édesapámmal élünk hármasban egy mosoni albérletben.

És az édesanyja?

• Az apukám nevelt fel. Értem dolgozott éjt nappallá téve, és igyekezett mindent megadni. Ő ma is legjobb barátom. Még egész kislány voltam, amikor anyu elhagyott.

Nem hiányzik?

• Lélekbevágó kérdései vannak… Nekem az volt a természetes, hogy apa van mindenre. Vele beszéltem meg a legféltettebb titkaimat és a nagylányos dolgaimat is. Nem tudom, milyen, ha valakinek van édesanyja, de megfogadtam, hogy amit én nem kaphattam meg, azt a kislányomnak többszörösen visszaadom.

És mi van Maja apukájával?

• Hét évig tartó szerelem „eredménye” a lányunk. Maja kicsinek hasfájós volt, a sok sírás pedig kiborította a páromat. Ahogy lenni szokott, veszekedtünk, és öt hónap után elköltözött. Mindketten szeretjük a gyermekünket, de csak így, külön-külön. Valamikor királykisasszony voltam, ma már keserédes az egész. Álmaimban most Maja a királylány, és remélem, egyszer az életben is az lesz.

Így azért szűkösen élhetnek…

• Édesapám a Vogel&Noot-nál dolgozik, de ezzel együtt is van, hogy a kevés is nagyon kevés. Az önkormányzat kétszer ad segélyt egy évben. Az egyiket karácsonykor szoktam kérni, a másikat valamikor évközben, ha rendkívüli kiadásunk van…

Például mi?

• A kislányom lábhibával született, így speciális cipőt kell viselnie. Már sokat javult a járása, de folyamatosan nő a lába, és semmi sem olcsó…

Hova szoktak menni nyaralni?

• Nyaralni?! Egyszer voltam a lányommal egy közeli tóparton kirándulni.

Vannak vágyai?

• Két lábbal állok a földön, de vágyaim nekem is vannak. Szeretnék akár egy zsebkendőnyi lakást is, ami csak a mienk. Egy akkora állatmenhelyet, hogy otthonra leljen minden gazdátlan kutyus, mert gyermekkoromban állatorvos akartam lenni. Harmadikként pedig megszüntetném az éhezést a világon.

Az utóbbi kettő még álomnak is merész! Mosolyog a szeme! Mindig ilyen vidám?

• Igen, nagyon szeretek nevetni. Ha meg bánatom van, előveszem a „dobozomat”, és abba kiáltom bele az egész szomorúságomat. Na, azt aztán vagy húsz évig ki se nyitom! Nem hagyom el magam, mert felelős vagyok a szeretteimért, meg miért keseregjek, vannak nálam nehezebb sorsú emberek is. Azért … néha nagyon nehéz.

Délelőtt van, nyilván az édesapja dolgozik, de hol a kislánya?

• Most még bölcsödében, de jövőre már ovis lesz, és addigra talán el is felejti…

Mit?

• Tavaly halt meg a kutyusa, és azóta is arra vágyik, de … nekünk nem telik rá.

Szeretne dolgozni?

• Takarítani szeretnék. Remélem, hogy kapok megbízásokat. Sohasem könnyű, de a járvány miatt most többször voltak „nemszeretem” napok, mint egyébként. De nem maradtunk egyedül, és ezt köszönöm Papp Zsófiának, a családsegítő szolgálat munkatársának, aki emberként, barátként állt és áll a mai napig is mellettünk.

Vizsy Ferenc