Nem tudjuk pontosan, hol tart a járvány, de az biztosnak látszik, hogy messze még a vége, és a társadalmi, gazdasági zárszámadásnak közel sem jött el az ideje. Az azonban elengedhetetlen, hogy ne tekintsük át a helyzetünket, s hogy ne gondoljunk a jövőnkkel. Ki-ki maga latolgatja, de városi szinten is mérleget kell vonni.

A járvány idején az önkormányzat lehetőségei mennyire voltak arányban a törvényben rögzített, illetve a városlakók iránt érzett erkölcsi felelősségével?

• Megértve, hogy a járvánnyal szembeni küzdelem csak egységes vezetés mellett lehetett hatékony és eredményes, az ember gyakran érezte úgy, hogy átnyúlnak a feje fölött. Munkatársaimmal mindig arra törekedtünk, hogy az önkormányzati rendeleteket a központi rendelkezések szellemében, de a saját tapasztalataink alapján a helyi adottságoknak megfelelően alkossuk meg. Mindenesetre az elmúlt két hónap nem igazán volt az önkormányzatiság virágkora.

A kijárási korlátozás miatt idős emberek maradtak rokoni támasz nélkül, a jobb élet reményében ideköltözött, gyökértelen családok veszítették el hirtelen a munkahelyüket, alkalmi munkából élők kerültek mélyszegénységbe. Ön szerint, hogyan vizsgázott a szociális háló, amely az egyetlen biztos pontot jelenthette a nehéz sorsú családoknak?

• A szociális munkások és önkéntes segítőik lelkiismeretes munkáját kiválóra értékelem. A nehézséget számukra nem az érintett családok számbeli növekedése jelentette, hanem a már amúgy is komoly gondokkal küzdők kritikusabbá váló helyzete, a családon belüli feszültségek növekedése, és a családsegítő munka különleges körülményei. Teljes kihasználtsággal működött az idősotthon, a Gyermekek Átmeneti Otthona, a Hajléktalanszálló, és mindez úgy, hogy egyetlen intézményünkbe nem került be a vírus.

Azt írja a sajtó, hogy lassan visszatér az élet, újraindul a gazdaság. Így látja ezt a város gyakorlatában is?

• Mosonmagyaróváron nem voltak látványos leállások, így nagy újraindulásról nem beszélhetünk. Az viszont valószínű, hogy a járvány okozta gazdasági recesszió kisebb-nagyobb mértékben érintette őket is. A terheiket enyhítendő a kormány úgy rendelkezett, hogy a helyiadó-bevallásukat május helyett szeptemberben is megtehetik. A város alapvetően az adóbevételekből él. Ha sokan választják ezt a lehetőséget, a befizetések nagy része akár a következő évre is áttolódhat, és akkor egy szűkebb esztendő elé nézhetünk…

És ehhez jön még a közös teherviselés címén elvont gépjárműadó.

• A mintegy 2 milliárd forintos költségvetésünkben, az idegenforgalmi adó eltörlésével együtt, ez egy 200 millió körüli összeg. Nem kellemes, de ezt még ki tudjuk gazdálkodni. Bizonytalan tétel lehet még a városi bölcsődék és óvodák normatív állami támogatása, amelyet az ellátott gyermekek létszáma alapján számítanak. Az intézményeket bezártuk ugyan, némileg a költségek is mérséklődtek, de a dolgozók bérét fizetnünk kellett.

Ha mindenből a rosszabb verzió következik be, mire számíthatunk?

• Én optimista vagyok ezen a téren is. Az állami támogatások, ha a helyzet miatt késve is, de rendben meg fognak érkezni. A rendezvények elmaradása miatt csökkentek a költségeink. Bár a bevételek tekintetében csak május végén látunk valamivel tisztábban, az már most bizonyos, hogy egy takarékos költségvetésre kell felkészülnünk. Köszönhetően eddigi pénzügyi politikánknak, komoly tartalékokkal rendelkezünk, ami tompíthatja a negatív hatásokat. Ebben az évben nem lesznek jutalmazások, és kevesebb jut a sport- és a civilszervezetek támogatására is. Mindezek mellett is néhány beruházást el kell halasztanunk, némelyikről pedig végleg le kell mondanunk. Biztosan megépül az idén a Lajta-híd, új funkciójának megfelelően elkészül a MOFÉM-kultúrház, és befejeződik a Kaiser-telephely rehabilitációja is.

A gyógy-, a fogászati- és a programturizmus is padlóra került. Tud-e valamilyen segítséget adni a helyi önkormányzat?

• Az önkormányzatnak a rendezvényturizmusban van meghatározó szerepe. Egy nagyon mozgalmas őszre készülünk, ugyanis azt tervezzük, hogy a szállodákat, vendéglátóhelyeket megtöltő, de elmaradt nagy rendezvényeket valamiképpen pótoljuk.

A mikro- és a kisvállalkozók egy része felélte családi tartalékait is. Mi lesz velük?

• Mivel ez nem egyedi jelenség, mindenképpen központi intézkedés szükséges a helyzet kezelésére. A vállalkozók járvány miatti helyzete azonban nagy eltérést mutat. Kétségtelen vannak olyanok, akinek csökkent, de akár meg is szűnhetett a forgalma. A kiskereskedők például túlélték ezt az időszakot, sőt némelyikük még profitált is belőle.Amit a jelen helyzetben a város megtehet, hogy a bajba jutottaknak, a megélhetési gondokkal küzdő családoknak szociális támogatást ad.

A vírus határon át való terjedésének elmélete alapján a tranzitút mentén fekvő Mosonmagyaróváron komoly fertőzésveszéllyel kellett volna számolnunk. Ezzel szemben a legegészségesebb települések közé tartozik.Szerencse?

• Igen, szerencse is. De biztos vagyok abban, hogy a korlátozó intézkedéseknek, a munkatársaink hozzáállásának és a lakosság fegyelmezettségének is nagyon nagy szerepe van ebben.

A védekezés csapatmunka, mégis kiket emelne ki?

• Egyértelműen a jegyzőt illeti az elismerés! Fehérné Dr. Bodó Mariann és szűk csapata szervezte a város járvány alatti életét. Köszönet illeti a szociális szférában, a rendvédelemben dolgozókat és a háziorvosokat is.

Ön is végig a fedélzeten volt. Nem tartott a vírustól?

• Személyesen nem féltem a járványtól, sőt a tünetek alapján azt hiszem, hogy én már februárban átestem a fertőzésen.Ennek ellenére fontos volt, hogy ne essek ki a munkából, hiszen az önkormányzat működésének felfüggesztése miatt egyszemélyi döntéseket kellett hoznom, amiről naponta be kellett számolnom a Kormányhivatalnak. A jegyzői apparátus gondos előkészítő munkájának és a háttérben dolgozóknak köszönhetően csak napi 3-4 órát voltam bent. Leginkább telefonon tartottuk a kapcsolatot. Hogy mit csináltam?! Kertészkedtem. Otthon voltak a gyermekeim, így aztán közös programokat szerveztünk, és mondhatom, hogy szinte újjáépítettük a családi kapcsolatokat.

Hogy látja a járvány utáni világot?

• Szerintem még nincs vége a járványnak, de az eddigiek alapján már látható, hogy sok mindent át kell gondolnom nekem is, egyénként is és városvezetőként is. Több figyelmet kell fordítani az emberi kapcsolatokra, többre becsülni, jobban védeni meglévő értékeinket. Megfontoltabbaknak kell lennünk, tartalékot képezni a váratlan helyzetekre. A költségvetést illetően a jövőben is a takarékosság útján haladunk tovább, de az biztos, hogy minden egyéb téren az önkormányzat munkája is változni fog. Remélem, hogy a mostani elhatározásainkból sok minden megvalósul, és a tapasztalatok mindannyiunk számára hasznot hozó tudássá lesznek.

Vizsy Ferenc