Hírek
2020. Május 19. 12:59, kedd |
Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc rovata
Az én városom - Fegyverek közt hallgatnak a múzsák
Beszélgetés 3 „karanténba” zárt alkotóval.
Ha a koronavírus előtti életet a béke, a járványt akár a háború korszakának is tekinthetjük. A kezdeti félelem és a sok korlátozás nem csak a testnek, de a szabad alkotó szellemnek is beszűkítette az életterét. Bár csak később láthatjuk, mit is teremtett a karanténkultúra, de mi a helyzet most a múzsák Parnasszusán?
Vitéz Vilmos (író, költő, fotós, színjátszó)
A világ zaja sokszor elnyomja a belső gondolatokat. Most, hogy minden lecsendesedett, bennem is felerősödtek a lélek hangjai. Ennyi idősen, bizony az ember már számot vett önmagával. A leltározás során én is számba veszem a vágyaimat, sikereimet és kudarcaimat, szembenézek a meg nem valósult álmaimmal. Amikor a hajnali derengés különös érzésekkel lep meg, lehajolok értük és rímbe szedve papírra vetem őket. Ezek a lírai vallomások hű tükörképei legbensőbb énemnek. A versek nem csak tanújelek, de a lélek feltöltődési folyamatának állomásai is.

A színjátszó ember most még szunnyad bennem, de a természetfotós szeretettel és sóvárgó beletörődéssel munkálkodik. Az elmúlt 2 hónapban az unokák ölelése helyett nyakamba vettem a gépet, hogy megörökítsek pár pillanatot. Százezer fényképem is van már, most ezek rendezésére is több idő jut. Persze nehezen haladok, mert feleségemmel, Elvirával, egy-egy felvétel kapcsán elmerengünk,és újjáélednek bennünk azok a szép napok. Prózai ötleteimnek sincs szeri, se száma, de lehet, hogy ezeknek még érniük kell. És eljön az ő idejük is, ahogy a járvány csökkenésével eljött az alkalom, hogy megszervezhettük az unokákkal való újratalálkozást is.
Karczagi Endre (festő, grafikus)
Mivel nálunk az utóbbi években nem volt igazi tél, a tompa színek miatt a január és a február inkább az álmodozások kora, a felkészülés időszaka. Amikor meg nekiláttam volna egy nagy képnek, betoppant a járvány és ezzel együtt bezárt a festékbolt is. Így aztán nem volt mit felvinnem a vászonra. Gondoltam, akkor rendbe rakom a kertet, amire alaposan rá is fért a szorgos kéz, így aztán a párommal, Ildikóval gyakran dolgoztunk a szabadban. Esténként vagy esős napokon viszont kiszabadult a szellem a palackból és ötletek sokasága lepett meg. Ezeket igyekeztem üstökön ragadni, és az otthon vagy a kertben talált dolgokból megvalósítani. Így a hungarocellből készült süteményestálkák fenekére aktok kerültek, a másikat fürdőkádként használtam. Hulladékjellegű anyagokból, faágból, kődarabból is nagyon jó kis alkotások születtek. Persze tussal, temperával és a tubusok borsónyi festékmaradványaival is összehoztam kisebb képeket, de főleg vázlatokat készítettem. A karanténban született kreatív alkotások jó kis ujjgyakorlatok a számomra. Tudom nem ütik meg a „magas művészet” ismérveit, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, de ez a munka örömet jelent a számomra, és ebben a zárkózottabb időszakban nekem ez is nagyon fontos.

Uzsák Zoltán (fotós)
Az idén lesz 25 éve, hogy a gimnáziumban a Werner Ervin féle fotószakkör tagja lettem. Akkoriban még magam hívtam elő filmeket is és magam is nagyítottam a képeket, és azóta, hol gyakrabban, hol ritkábban fotózok. Egyébként mindenevő vagyok, nincsenek kitüntetett évszakaim. Nálam a fényképezés ugyanis belső motiváció, hangulat kérdése, meg persze az is, hogy van-e rá időm.A karantén alatt az öt és fél éves Anna lányommal töltöttem otthon a szabadidőm nagy részét. Pedig ebben ekkor voltak a legszebb tavaszi fények, tiszta idő mellett. Jó lett volna többször kimenni a szabadba, a természetbe.Most inkább arra volt lehetőségem, hogy a panellakásunk erkélyéről készíthettem néhány naplemente-fotót, illetve pár korábbi felvételemet alakítgattam tovább a számítógépen.

Kreatív tervezőként itthon kevesebb munkám volt, így leginkább ausztriai magyarok felkérésének tettem eleget. Segítettem a Bécsi Naplónak, elkészítettem a 2020-as Őrség Naptárt, valamint Deák Ernő történész-szerkesztővel közösen megalkottuk a 40 évet felölelő „Schneeberg-túrák”című albumot, amelyet terveink szerint ebben az évben mutatunk be.
Vizsy Ferenc
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.

