Hírek
2020. Május 14. 13:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc rovata
Az én városom - Házasság a kapcsolat koronája
Interjú Kriskóné Hajszán Gabriella anyakönyvvezetővel.
A párterapeuta szerint akkor van a legtöbb kapcsolati probléma, ha a párok sokat vannak együtt, ilyenkor a mélyben szunnyadó feszültségek szétfeszíthetik a harmóniát, vagy akár a házasságot is. A karantén sem igazán kedvez a kiegyensúlyozott családi életnek, sőt még házassági terveiktől is elállhatnak az emberek.
Házasodik most egyáltalán valaki?
– Némiképp csökkent a közvetlen ügyfélforgalom, de az emberek a pandémiás időszakban is ugyanúgy vágynak törvényesített párkapcsolatra, mint a járvány előtt.
Na jó, de milyen lehet egy ilyen karantén-esküvő?
– Szép és bensőséges. A hivatalos ceremónia megjelenésében egyáltalán nincs és nem is volt változás. Március 11-től ugyan csak szűk családi körben lehetett megszervezni a polgári esküvőt, de ezt a korlátozást május 4-től feloldották. Persze a vírus miatti óvintézkedéseket ma is be kell tartani.

Boldogító igen maszkban és kesztyűben!
– Az anyakönyvvezetőnek is és a házasulandóknak is kötelező. Volt olyan pár, akinél éppen emiatt maradt el a gyűrűváltás. Az ebben az időszakban megtartott esketések mindig visszafogottan indultak, de a végére már az örömé és a mosolyé a főszerep.
Egy menyasszony szép ruhára vágyik, gyönyörű csokorra, halk zenére, pezsgős koccintásra, olyan alkalomra, amelyre minden rokont és barátot meghívhat.
– Az előzetes időponttal rendelkezők 80 %-át is ez késztette arra, hogy az esküvőt elhalasszák a korlátozások utáni időszakra, sőt a házasulandók fele már csak 2021-ben gondolkodik. Akik mégis a megbeszéltek szerint mondták ki a boldogító igent, azok a párok vagy eleve kis létszámú eseményben gondolkoztak, vagy a tervezett lakáshitel felvételéhez volt elengedhetetlen az időbeni házasságkötés.
Mennyivel csökkent a meghirdetett „Baby-boom” program előszobájának is tekinthető egybekelések száma?
– Míg a tavalyi év első 4 és fél hónapjában 40 házasságkötésünk volt, addig az idén (a halasztások ellenére is!) már 55 esküvőnél tartunk. Mivel a korábbi évek számaiban is előfordult 40-50-es értékingadozás, a tendenciáról még korai lenne bármit is mondani.

Ha valaki most szeretne egyeztetni, jöhet bármikor?
– Hétfőn, szerdán és pénteken van nálunk ügyfélfogadás. Mindenképpen javaslom az előzetes időpontkérést, hogy a felesleges várakozást elkerüljék. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a hivatalban a maszk viselése kötelező.
Az esketés szövegén változtattál valamit?
– Nem. Mondandómat most is egy nő és egy férfi között életre szólóan építendő kapocs örök értékeire építem. Kitérek arra is, hogy a házasság legbiztosabb alapja az egymás iránti elköteleződés és a szerelem, majd a családi életben a kölcsönös megbecsülésen, egymás elfogadásán, a másik tiszteletén alapuló szeretet. … Most szerda van, …. igen, 11 órára jön egy fiatal pár, ha beleegyeznek, akár meg is hallgathatod.

A jánossomorjai Nagy Adrienn és Burus Róbert két tanúval az oldalukon, maszkban és kesztyűben érkeztek az aprócska házasságkötő-terembe.
– „Lassan tíz éve vagyunk egy pár. Úgy gondoltuk, hogy hivatalosan is összekötjük a sorsunkat, és közösen vásárolunk egy lakást. A kedvezményes hitelkérelemhez azonban szükség van a házassági anyakönyvi kivonatra, amit most kell benyújtanunk” – mondta a vőlegény. „Eredetileg a mi elképzelésünk is nagy esküvő volt, hófehér menyasszonyi ruha, és egy igazi lakodalom. Most ugyan ez elmarad, de amint lehet mindent bepótolunk” – tette hozzá a menyasszony. A maszkos jegyesek egy jó negyedóra múlva, immár, mint férj és feleség léptek ki az ajtón. Sok boldogságot, ifjú házasok!
Vizsy Ferenc
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
