Hírek
2020. Május 07. 10:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc rovata
Az én városom - Reménykedő vállalkozók
Interjú három mikrovállalkozóval.
Sok mikrovállalkozás számára szinte az utolsó pillanatban indul újra az élet, mert az üzleti megtakarításaik és a családi tartalékok is elapadtak. A legtöbben azonban egyáltalán nincsenek túl a nehezén, hiszen a karantén bezártságából a napvilágra kilépő emberek jó részének is odalett a spórolt pénze. Csak a remény maradt.
Bors László (cipész) - Március 23-a előtt édesapámmal még reménykedtünk, hogy a korlátozások mellett is lesz valamennyi munkánk, ám az ügyfelek egy csapásra elmaradtak. A már korábban elkészült lábbelikért be-becsöngettek, de bevétel lényegében nem volt. A csekkeket viszont be kellett fizetni, és nem volt más forrás, mint a családunk spórolt pénze. A cipésznek tavasszal van a munka dandárja. Februárban előkerülnek a tavaszi cipők, és közülük néhány nálunk köt ki. Mi aztán egykettőre rendbe tesszük, és mire itt a jó idő, jöhet is a gazdája a megújult cipőért, szandálért… Mintha megéreztem volna ezt a rosszat, mertéppen februárban vásároltam be sok anyagot, kelléket. Nem tudom, mikor indul be? Ha csak júniusban, júliusban, akkor a tavaszi cipőkön való munka elveszett, az már csak jövőre lesz. Hogy mit hoz az ősz? Fogalmam sincs, addig nem látok előre. Most leginkább azon igyekszem, hogy az eddigi 60-70 %-os bevételkiesés mellett is talpon tudjunk maradni.

Kreutzer Csilla (Buti Design) - Már januárban hallottam a kínai járványról, de nem gondoltam, hogy ideér, vagy, hogy emiatt megtorpan majd az üzleti élet. Március közepén aztán egyik pillanatról a másikra megszűnt a forgalom. Elmaradtak a rendezvények, nincsenek sportesemények, ezért nem kellenek a kupák, az érmek, a serlegek és nem rendelnek emblémát sem. Az áprilisi bevételünk nem érte el a 20.000 forintot, ezzel szemben a költségeink alig csökkentek. Bármilyen rövid a takaró, a munkatársammal együtt próbáljuk túlélni a mindennapokat. A szűkített nyitvatartási idő alatt is bent voltunk, és hogy hasznosan teljen az idő, elkezdtünk egy teljesen új honlapot készíteni. A mi munkánk szezonális, május-június és október-november a csúcs, kora tavasszal és a téli hónapokban csurran-cseppen. Bár most újraindul az élet, nem mi leszünk az elsők, akiket megkeresnek. Ha az ősz jól is alakulna, amire nagyon halvány az esély, ezt az évet akkor is komoly veszteséggel zárjuk. A jövő évben bízom.
Ligeti László (ingatlanközvetítő) - A járvány magyarországi jelentkezése óta az eladók is és a vevők is nagyon óvatosak, így aztán a másfél hónap alatt egyetlen ingatlant sem adtunk el. Bár irodánkat március közepén bezártuk, a telefonvonalak éltek, hívás azonban nem érkezett. Bevételeink így messze elmaradnak a tervezettől. Az internetes hirdetéseink tovább futnak, ám az érdeklődők száma 60 %-kal zuhant. Az ingatlan piac bedőlése mögött az óvatosságnál sokkal nyomósabb ok, hogy a pénzügyi befektetők kivárnak. Emellett több banknál szigorodtak a hitelbírálati feltételek. Ma egy stabil munkahely nem garancia a hitelintézet számára. A járványt nem lehetett előre látni, így többen vettek kölcsönből lakást, közben elveszítették az állásukat, és most igyekeznek mielőbb eladni. Ez azonban még nem teszi életképessé a piacot. Hiú ábránd, hogy a gazdaság beindításával egyidőben életre kel az ingatlanpiac is. Én egyáltalán nem látom a „V” alakú visszapattanásnak a legkisebb jelét sem Bízom benne, hogy ősztől azért elindul valami.
Vizsy Ferenc
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

