Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2013. Március 13. 17:41, szerda | Helyi
Forrás: oxigén média

Az NB II-be készülnek

Az NB II-be készülnek

A következő szezont már a másodosztályban kezdené a Futura Mosonmagyaróvár. A csoportelsőség mellett az osztályozót is meg kell nyerniük, hogy elérjék céljukat.

A ősszel már a másodosztályban szeretne kezdeni a Futura Mosonmagyaróvár. A tavalyi szezont, csoportja második helyén zárta a Lajta parti csapat, ezért a kilátások igencsak bíztatóak. Az NB II-be jutáshoz azonban nem elég a csoport legjobbjának lenni, az osztályozót is meg kell nyerniük.

.: A tavalyi jó szereplés után, idén még tovább erősödött a keret. Két játékos érkezett a Gyirmóttól és 3 próbajátékosa is van a csapatnak. Schmatovich Gábor csapatkapitány elmondta, hogy az osztályozóba kerülés már maga is önbizalmat adhat, de az eredményt sok minden befolyásolhatja, például, hogy ki játsza az első meccset, mennyi sérült játékosa van az adott csapatnak, mekkora a nézőközönség.

Nem csak a csapatnak kell kivívnia az NB II-es tagságot, a pályát illetően is komoly követelményeknek kell megfelelniük. Fel kell újítaniuk a szurkolói szektort, 600 ülőhelyet kell biztosítaniuk, emellett a pálya környékét - ami jelenleg kavicsos – térburkolattal kell ellátniuk.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 31. 21:23, szerda | Sport

Benyó Máté dobogóra állhatott Nyirádon

Felemás hétvégét zárt a Korda Racing a Rallycross Európa-bajnokság idei második, nyirádi állomásán. Benyó Máté dobogóra állhatott, Kovács Sámuel elődöntőbe jutott, ott végül azonban nem termett számára babér.

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.