Hírek
2013. Március 07. 11:18, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Életfogytiglanra ítélték a feleségét meggyilkoló és földaraboló gyomaendrődi férfit
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2010-ben meggyilkolta, majd közös gyermekük jelenlétében földarabolta volt feleségét.
A táblabíróság kimondta, a vádlott legkorábban negyven év letelte után bocsátható feltételesen szabadlábra.
A büntetlen előéletű, rokkantnyugdíjas, jelenleg 43 esztendős B. Zoltán 2003-ban ismerkedett meg a későbbi sértettel, az év végén kislányuk született, 2006-ban pedig össze is házasodtak. Kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen, gyakoriak voltak köztük a férfi által kezdeményezett anyagi és féltékenységi viták.
Az esküvő után röviddel a vádlott többek között egy elektromos sokkolóval bántalmazta a nőt. Az asszony feljelentést is tett, a rendőrség azonban megszüntetett az eljárást. Az év nyarán az asszony elköltözött lányával a férfitól, majd el is váltak, de a viták állandósultak köztük.
A férfi többször is megfenyegette az asszonyt, megüzente neki például, hogy "megásta számára a gödröt". A helyzet még jobban elmérgesedett, amikor a nő másik kapcsolatot létesített, s a férfi szerette volna elérni, hogy a gyermek hozzá kerüljön. A vádlott illegálisan több mint ezer töltényt vásárolt, és házilag egy lőfegyvert is eszkábált.
2010. április 30-án a férfi eldöntötte, megöli volt, akkor 34 éves nejét. Este, amikor az áldozat elvitte hozzá a kislányt a férfi előbb mellbe lőtte az asszonyt, majd a földre kerülő nő fejét többször a betonhoz csapta, végül megfojtotta. Az anyja kiáltásait halló gyerek közelben lakó rokonaitól megpróbált segítséget kérni, de a férfi tagadta, hogy bármit is tudna az asszonyról, és a kislányt is rávette, hogy hallgasson.
Másnap reggel a lelepleződéstől való félelem miatt kocsija csomagtartójában a vádlott kivitte tanyájára a holttestet. Ott levágta a nő fejét, annak egy részét a kutyáknak dobta, majd földarabolta a testet és eltemette. A történtek egy részének a kislány is szemtanúja volt.
A tárgyalásra kéz- és lábbilincsben elővezetett vádlott az utolsó szó jogán sírva úgy fogalmazott, nem tervezte a gyilkosságot, kislánya nem volt jelen, s őszintén sajnálja a korábbi felesége ellen elkövetett bűnt.
A táblabíróság előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.