Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2017. Május 28. 08:54, vasárnap | Helyi
Forrás: mkcse.hu

Elmaradt a csoda - MKCSE – DKKA 17–25

Elmaradt a csoda  -  MKCSE – DKKA 17–25

Az utolsó reménysugárba próbált kapaszkodni az MKC a Dunaújváros elleni utolsó bajnokin. Miután ugyanis sikerült nyerni az Érd ellen újra megvolt az esély a bennmaradásra.

Hazai szempontból rosszul indult a találkozó, Gyimesi ugyanis még az első minutumban két perces büntetést kapott, a vendégek pedig ezt kihasználva hamar négy gólos előnyt szereztek. Ezt követően aztán már az MKC-s hölgyek is partiba kerültek. Gyimesi és Vukojevic találataival egyre zárkóztunk. Nagyon akartak a mosonmagyaróvári lányok, erős iramú mérkőzésen próbálták felvenni a ritmust a Dunaújvárossal, amely azonban jól tartotta előnyét. A félidő második részében is igyekezett az MKC zárkózni, azonban egyenlíteni nem sikerült. 8-12-ről fordultak a felek.

A szünet újabb energiát adott a hazaiaknak, Bouti, Hajtai és Gerháth góljaival igyekeztek faragni a hátrányból, ám jól tartotta magát a Dunaújváros is. Majd minden hazai gólra jött vendég válasz is. Az utolsó negyed órában ráadásul György László tanítványai még tovább növelték fórjukat az egyre jobban fáradó mosonmagyaróváriakkal szemben. A sérültek miatt már korábban megfogyatkozott MKC ugyanis mindössze egy-egy játékosát tudta cserélni a találkozó alatt, ami egy ilyen nagy iramú mérkőzésen kevésnek bizonyult. Végül 17-25-re nyert a Dunaújváros, a mosonmagyaróvári kézilabdázóknak pedig remélhetőleg csak egy évre elbúcsúztak az első osztálytól.

Varga József az MKC vezetőedzője: „Egy viszonylag jó őszi szezont egy borzasztó tavaszi követett. Itt nemcsak az eredménytelenségre gondolok, hanem az ezt eredményező dolgok. A kezdő csapathoz képes a szezon második felére négy játékost elvesztettünk, aztán még jöttek a sérülések is sorra. Ezek a történések megfogtak minket, bár úgy gondolom ezzel bármelyik csapat így lett volna. A végére nagyon elfogytunk. A mai mérkőzés is azt bizonyította, hogy ennyi játékossal egyszerűen nem lehet.”

Szemerey Zsófi az MKC kapusa: „Sajnálom azt, hogy a végeredmény nem tükrözi azt mennyire küzdős mérkőzés volt. Úgy látom, hogy az utolsó tíz percet leszámítva végig játékban voltunk, sajnos a friss löket hiányzott. Nem volt cserelehetőségünk, ráadásul négy napon belül kellett két erős mérkőzést játszanunk. Kispad nélkül ez sajnos nem megy.”

György László a Dunaújváros vezetőedzője: „Nagyon nehéz mérkőzés volt. Komolyan készültünk a Mosonmagyaróvár ellen, hiszen a korábbi mérkőzéseken tudtuk mennyire tudnak hajtani. Ezt most is tapasztaltuk. Csak a legvégén dőlt el a találkozó a mi javunkra. Sajnálom, hogy az MKC ebben a helyzetbe került a szezon végére, remélem nagyon hamar visszajutnak az első osztályba.”

Cifra Anita a Dunaújváros játékosa: „Kemény, harcos mérkőzés volt. Az első félidőben sokat hibáztunk támadásban, sok volt az elkapkodott lövés, a technikai hiba, ugyanakkor a védekezés jól működött. A második félidőben ezen sikerült már javítani, ami a győzelmünkhöz vezetett.”

MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 17–25 (8–12)
Mosonmagyaróvár, 900 néző. Jv: Hargitai, Markó.

MKC: Szemerey – Vukojevic 2, Csala 1, Bouti 4, Gyimesi 5, Gerháth 1, Bízik R. 3. Csere: Wéninger (kapus), Horváth, Hajtai 1, Bízik B. Vezetőedző: Varga József.
Dunaújváros: Csapó –Klujber 6 (2), Kovács, Szalai 4, Cifra 2, Micijevic 3, Rácz-Vincze 2. Csere: Kudor 3 (2), Nick, Grosch 1, Takács 1, Karnik, Molnár 3. Vezetőedző: György László.

Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 6/4

Utánpótlás eredmények:

Ifjúsági: MKC SE – Dunaújváros 28-38 (13-16)

Junior: MKC SE – Dunaújváros 26-46 (8-23)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 31. 21:23, szerda | Sport

Benyó Máté dobogóra állhatott Nyirádon

Felemás hétvégét zárt a Korda Racing a Rallycross Európa-bajnokság idei második, nyirádi állomásán. Benyó Máté dobogóra állhatott, Kovács Sámuel elődöntőbe jutott, ott végül azonban nem termett számára babér.

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.