Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2017. Augusztus 09. 18:13, szerda | Helyi
Forrás: mkcse.hu

Győzelem az első edzőmérkőzésen

Győzelem az első edzőmérkőzésen

A felkészülési szezon első edzőmérkőzését a Kispest ellen játszotta a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club.

A 11 órás kezdés ellenére többen választották ezt a találkozót délelőtti programnak, a lelátón körülbelül 100-an gyűltek össze.

A találkozó első gólját az egyik új igazolás,Tilinger Tamara szerezte hétméteresből, majd jött egy régi motoros Hajtai Vanessza, és már 2-0 volt az állás. A folytatásban erőre kapott a vendégcsapat és átvette a vezetést. Az óvári kézilabdás hölgyek rendkívül kemény alapozáson vannak túl, így nem csoda, hogy el kellett telni egy kis időnek, mire sikerült felvenni a mérkőzés ritmusát.

Hiába szerzet rövid idő alatt öt gólt Tilinger, sok volt az egyéni hiba és a pontatlanság, ráadásul több kiállítást is összeszedett az MKC, így 10-6-ra elhúzott a Kispest.

A félidő végére összekapta magát Bognár Róbert csapata, és gólról-gólra csökkent a hazai hátrány. A szünetben 11-12 volt az állás a vendégek javára.

A második játékrész „Hajtai-hengerrel” kezdődött, az óvári szélső gyors egymásutánban négy gólt szerzett, sőt védekezésben is remekelt (16-13). Innentől kezdve pedig már volt nem megállás a hazaiak folyamatosan növelték előnyüket. Kellemes meglepetés volt a 18 éves Rácz Adrienn játéka, aki négyszer is beköszönt a piros-feketéknek. A Haladás csapatától visszatérő Hegedűs is jól szállt be a meccsbe, igaz három kiállítása miatt végül idő előtt véget ért számára a találkozó.

Az MKC végül magabiztosan, 29-21-re megnyerte első edzőmérkőzést. A második félidőben mutatott játék jól nézett ki, és biztosak lehetünk benne, hogy ez a csapat sok örömet okoz majd a szurkolóknak!

Ne felejtsétek! Szerdán 18 órától ismét megmérkőzik egymással a két csapat. Várunk minden szurkolót és érdeklődőt az UFM Arénában, a belépés ingyenes!

11 óra MKC-Kispest 29-21 (11-12)

18 óra MKC-Kispest

MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE – KISPEST NKK 29-21 (11-12)

UFM Aréna, 100 néző

Jv.: Bőhm, Tóth

MKC: Scholtz – Hajtai 6, Kopecz 1, Tilinger 5 (2), Horváth 2, Csala, 1, Rábai. Csere: Dányi (kapus), Rácz 4, Tóth 2, Hegedűs 4 (2), Bízik B. 2 (1), Németh, Gyimesi 1, Bedő-Farkas 1, Bardi. Vezetőedző: Bognár Róbert

Kispest: Futaki – Lendvai-Tamás 3, Polics 3, Balogh Vivien 3, Kiss 4 (2), Ulmann 1, Fodor. Csere: Bozsó (kapus), Kosik, Balogh Viktória, Szücs 1, Bárdi 4, Fudák, Felső 2. Vezetőedző: Béki Nagy Bertalan

Kiállítások: 14, ill. 6 perc

Piros lap: Hegedűs Dorottya

Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2

Scholtz Andrea, az MKC kapusa: „Az edzőnk is elmondta az öltözőben, hogy az lenne csoda, ha a csapat már az első edzőmérkőzésen teljesen készen állna. Sok hibával játszottunk, de úgy gondolom ez ennél sokkal jobb lesz. Voltak persze pozitívumok is és a győzelemnek örülni kell.”

Hajrá MKC!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

2024. Július 31. 08:00, szerda | Sport

A férfi vízilabda-válogatott 26 év után kapott ki a spanyoloktól

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott kedden Spanyolországtól a párizsi olimpián, a csoportkör második fordulójában.