Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Július 28. 23:20, csütörtök | Helyi
Forrás: Jobbik

Határvédelem és migráció

Határvédelem és migráció

A Jobbik sajtóközleménye:

A nyár beköszöntével ismét egyre több migráns érkezett Magyarországra, a bajt azonban tovább tetézte Orbán Viktor találkozója Christian Kern osztrák kancellárral, amelyen a miniszterelnök kijelentette, minden olyan migránst vissza fogunk venni Ausztriából, aki Magyarország területén lépett be az Európai Unióba, és visszavisszük őket a Nyugat-Balkánra.

„Ez a kijelentés azért nagyon veszélyes, mert eddig a kormány azt hangsúlyozta, – nagyon helyesen – hogy a migránsok Görögországnál lépték át az Unió határát, nem pedig nálunk, ez pedig már az előkészítése az Ausztriából visszatoloncolt migránsok Magyarországi fogadásának.” – mondta Lipovits Máté, a Jobbik megyei frakcióvezetője. „Győr-Moson-Sopron megye esetében ez különösen veszélyes lehet, hiszen a visszatoloncolt migránsok Hegyeshalomnál vagy Vámosszabadinál torlódhatnak fel, ahol konténertáborokba szállásolnák őket, ami újabb milliárdokkal terhelné az egyébként is sok sebből vérző költségvetést, nem is beszélve a közbiztonsági és közlekedési kockázatokról, melyeket tavaly már megtapasztalhatott a lakosság!”

Lipovits Máté szerint a Balkán felé történő visszatoloncolás is kérdéses, hiszen a kerítést kikerülve ismét nálunk csapódna le a migránsok áradata, valamint épp a vajdasági magyarok életét lehetetlenítenénk el vele. Nem beszélve arról, hogy a rendőröknek és a katonáknak egy év után fogytán a motivációjuk; ezzel párhuzamosan a határsávban szolgáló rendőrök az ország más részein szükségszerűen hiányt jelentenek. Az utaztatásuk, az elszállásolásuk, az ellátásuk pedig szintén a magyar költségvetést terheli. „Ahogy korábban már számtalanszor jeleztem, a határőrség újbóli visszaállítására volna szükség a schengeni határok mentén, egész Európában, így nálunk is, de ideiglenes megoldásként helyiekből toborzott, katonai jelegű határvédelem megalkotása is költséghatékonyabb és eredményezőbb opció lehet.” – véli a párt megyei alelnöke.

A Jobbik szerint nem szavazatgyűjtő és figyelemelterelő népszavazásra van most szükség, hanem a kormány következetes kiállására a migránskérdésben! Egy éve még Orbán hangja dübörgött minden hangszóróból, hogy egyetlen migránst sem veszünk vissza nyugat felől, most pedig ennek épp ellenkezőjét látjuk. A megyei Jobbik attól tart, hogy ez a kettős játék komoly veszélyeket rejt az itt élők számára is. Szavak helyett, valódi megoldások kellenek, amiket a Jobbik évek óta javasol: határőrség felállítása, az egyértelműen gazdasági menekültek azonnali kiutasításának lehetősége, az embercsempészet elleni kemény fellépés és a befogadó táborok zárttá tétele, valamint az ideiglenes állomások megszüntetésére.

2016.07.28. Mosonmagyaróvár

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 02. 16:57, péntek | Sport

EGYENLŐ ESÉLYEKKEL TANDEMKERÉKPÁROKON, A ZÖLD NYUGALOM MAGYAR TENGERÉN.

Hamarosan ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a 13. Balatont megkerülő tandemkerékpáros túralátássérültek részére, amelyet a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervez.

2024. Augusztus 02. 08:02, péntek | Sport

Kós Hubert aranyérmes!

Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.