Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2018. Augusztus 08. 18:50, szerda | Sport

ifj.Kacsa László és a Díjugratás

ifj.Kacsa László és a Díjugratás

Interjú ifj.Kacsa László díjugratóval a Július 7. és 9. között nemzetközi és regionális díjugrató verseny után, ami az 51. Hortobágyi lovasnapok keretein belül került megrendezésre a Mátai Ménes versenypályáján!

Eredményes volt a verseny, úgy hallottam számodra. Mesélj róla kérlek:
- Igen, úgy gondolom, hogy remekül alakult a hétvége, sikerült mind két versenynapon jól teljesítenem, nekem és a lovaimnak! Négy versenyszámban indultam a két lovammal, ebből háromba sikerült helyezést elérnem! Ebben a népes, remek lovasokból álló mezőnyben, nem is várhattam volna ettől jobbat! Lovaim: Sára egy 12 éves magyar félvér, és Amaretto egy 13 éves holland sportló, remekül teljesítettek, és hozzásegítettek ehhez a sikeres hétvégéhez!
Ha már díjugratás, megosztanád a portálolvasókkal, hogy mióta versenyzel, mi is vitt arra, hogy díjugrató legyél?
- 5-6 éves koromtól lovagolok! Akkoriban még pónin kezdtem a versenyzést gyermek ügyességi versenyeken. Később, nagyobb gyermekként a díjlovaglásban versenyeztem, mert az edzőim szerint és szerintem is minden lovassport alapja az idomítás! De már akkoriban is inkább a díjugratás vonzott! Tavaly márciusban tettem le a díjugrató rajtengedély vizsgát! 2017-ben sikeresen teljesítettem a kezdő lovasoknak kötelező versenyeket, és idén léptem az ifi lovasok sorai közé! A lovak, a lovassport szeretete miatt lettem díjugrató versenyző! Szerintem a díjugratás a lovassport királykategóriája!

Együtt élsz, s mozogsz a lóval ugratáskor. Mi is a helyes testtartás ugratás előtt-közben-után? Mennyire tudod megkönnyíteni a ló dolgát? 
- Igen, legalább is minden lovas célja, hogy összeforrjon a lovával! Ez ennek a sportágnak a szépsége, hogy tulajdonképpen ketten vagyunk egyek a lovammal! Kettőnknek kell közös egyensúlyban maradnunk a siker érdekében! Ebben a sportban mindent ketten csinálunk a lóval, habár külön testben élünk, külön gondolkozunk, de a versenypályán közösnek kell lennie az egyensúlyunknak, a gondolatainknak, az akaratunknak! Nekem kell megjegyeznem a pálya irányvezetését és oda vinnem a lovaimat az aktuális ugráshoz, igyekezve megtalálni a legideálisabb elugrási pontot, és a lehető legrövidebb íven megközelíteni az ugrásokat! Ezzel tudom megkönnyíteni a lovaim dolgát!
A ló szeme mit árul el neked?
- Csak is a feltétlen, odaadó szeretetet és az értelmességüket! A lovak testbeszéde sok mindent elárul, de többnyire a fülükkel jelzik a figyelmet, a félelmet és néha a kis gonoszságukat is!
Van e példaképed? Ifi lovasként gondolom jogos a kérdés?
- Példaképem Marcus Ehning német díjugrató, Olimpiai bajnok, Global Champion Tours győztes, sokszoros nagydíj győztes! Minden pályáját csodálattal nézem! Aki több mint húsz éve a világ legjobb díjugratói közé tartozik!
Miként tudsz összhangban lenni a lóval? 
- Mivel lovaimat családtagként kezeljük, otthon tartjuk, ezért minden mozdulatukat ismerem! Heti öt alkalommal, napi négy lovat lovagolok, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok időt tudok velük eltölteni!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 15:37, kedd | Sport

Futamgyőzelmek és értékes pontok a Histo Cup-on!

A Pannónia Ringen járt a Kermor Motorsport legénysége, és ha már ott voltak sikerrel jártak!

2024. Július 30. 08:12, kedd | Sport

Párizs 2024 - Az argentinokat legyőzve javított a férfi kézilabda-válogatott

A magyar válogatott remek játékkal 35-25-re győzött hétfőn Argentína ellen a párizsi olimpia férfi kézilabdatornáján, a csoportkör második fordulójában.

2024. Július 30. 08:09, kedd | Sport

Kovács Richárd remekelve negyeddöntős az ökölvívótornán

A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a 16 között remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.

2024. Július 30. 08:01, kedd | Sport

BL-selejtező - Formalitásnak tűnő visszavágó vár a Ferencvárosra

Ötgólos előnye birtokában formalitásnak tűnik a Ferencváros keddi visszavágója a walesi The New Saints vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.