Hírek
2023. Március 21. 10:41, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség
Ittasan vezetett, veszélyesen előzött - Négy és fél évet is kaphat a szentesi férfi
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki még 2022 nyarán okozott balesetet Hegyeshalomban ittasan.
A vádirat szerint az 56 éves férfi utolérte az előtte haladó autót, amiben egy hegyeshalmi férfi, egy nő és egy 13 éves gyermek utazott. A terhelt felidegesítette magát azon, hogy az előtte haladó lassabban közlekedett, ezért megelőzte, majd büntetőfékezéssel megállásra kényszerítette a mögötte haladó hegyeshalmi sofőrt.

Ezt követően a két férfi között szóváltás alakult ki, majd a hegyeshalmi sofőr visszaült autójába, hogy folytassa útját. A szentesi férfi a vétlen gépkocsi után hajtott, majd oldalról szándékosan neki ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett. A rendőrök helyszínre érkezése után, a baleset okozója nem volt együttműködő, az alkoholszondás ellenőrzést megtagadta, sőt nagyot kortyolt az autója anyósülésén lévő szeszes italból, ezért őt a rendőrök elfogták, és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították.

Az ügyészség a vádlottal szemben közúti veszélyeztetés és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. Az 56 éves férfi négy és fél évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
Videó:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

