Hírek
2014. Május 06. 14:17, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Jogerősen is életfogytiglant kapott a nyugat-dunántúli bankrabló
![Jogerősen is életfogytiglant kapott a nyugat-dunántúli bankrabló](/external/image_cache/c/1/1/c11efe3bfb18191eb5d874a07c250872.jpg)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak a büntetését, akit első fokon életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtottak nyugat-dunántúli pénzintézetek ellen 2010-ben elkövetett, megkísérelt és tervezett rablások miatt.
Matolcsi László 2010 nyarán egy játékpisztollyal kétszer rabolta ki a balatonszentgyörgyi takarékszövetkezetet. Ezt akarta megismételni Gyenesdiáson, ahol az első akciója sikerrel járt, a második viszont kudarccal végződött, mert a biztonsági őr megfutamította. A férfi legközelebb Alsópáhokra ment, de hiába, az ottani pénzintézet alkalmazottja menekülésre késztette.
A bűncselekményekhez bérelt autót használó rabló a legutóbb az év augusztusában próbált így pénzt szerezni. A zalaszentiváni pénzintézetbe nem jutott be, mert az alkalmazottak, látva a szándékát, reteszelték a fiók belső ajtajának elektronikus zárját. Matolcsi Lászlónak Jánosházán azonban sikerült a pénzintézet két alkalmazottját a mellékhelyiségébe zárnia, és onnan jelentős készpénzzel távozott.
A férfi a bűncselekményekből összesen mintegy 22,5 millió forintot zsákmányolt, a rendőrség az utolsó rablása napján fogta el. Az elrabolt pénz nem került elő.
A táblabíróság Tóth Sándor vezette tanácsa kedden megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Zalaegerszegi Törvényszék döntését, és a 46 éves férfit többrendbeli, folytatólagosan elkövetett rablásban, annak kísérletében, előkészületében, továbbá személyi szabadság megsértésében találta bűnösnek, és a "három csapás elve" alapján életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 20 év múlva kerülhet feltételesen szabadságra, s meg kell térítenie a pénzintézeteknek okozott kárt.
A jogerős döntést új eljárás keretében hozták meg. A Pécsi Ítélőtábla ugyanis 2012 nyarán hatályon kívül helyezte az ügyben meghozott korábbi elsőfokú határozatot, arra hivatkozva, hogy a törvényszék két bankrablás esetében nem kellő mértékben derítette fel a tényállást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.