A Semmelweis Terv is utalt az egészségkárosító életmóddal kapcsolatos egyéni felelősségvállalás szükségességére: „az egészségkárosítást okozó társadalmi döntések negatív hatásait számszerűsítsük és ezt az összeget a tevékenységhez kötődő forrásokból az egészségügybe csoportosítsuk át”-ez áll az Intézet a Demokratikus Alternatíváért legújabb elemzésében.

A javaslat szerint csomagolási egységenként 10 forint hamburgeradót vetnének ki azokra az egészségtelennek ítélt élelmiszerekre, amelyeknek túlzottan nagy a zsír-, só- vagy cukortartalmuk. Márpedig ebbe a csoportba nemcsak a kóla és a hamburger tartoznak, hanem például a só és a margarin is, továbbá bizonyíthatóan egészségkárosító hatása van a fehér kenyérnek is. A fent említett „egészségtelen” élelmiszereket a közgazdaságtan általában úgynevezett inferior javaknak tekinti, vagyis ha a fogyasztók jövedelme nő, ezen javak iránti keresletük csökken. Ezek rossz minőségű és olcsó élelmiszerek, amelyekből a legtöbbet az alacsony jövedelmű családok fogyasztanak.

Érdemes egy pillantást vetni az intézkedés másik deklarált céljára, az egészséges életmód ösztönzésére. Az ötlet háttérében azon megfontolás állhat, hogy a társadalom változtat egészségtelen életmódján, amennyiben annak „ára” emelkedik. A képlet azonban nem ilyen egyszerű. Az Egészséggazdasági Monitor kimutatásai2 szerint a közepes és magas jövedelmű társadalmi rétegek alapvetően tudatos fogyasztók, szemléletmódjuk része a prevenció is: sportolnak és egészségesen étkeznek. Az olcsó és egészségkárosító élelmiszerek a fentiek alapján az alsó jövedelmi rétegek „privilégiumai”, ezt pedig egy új adónem sem fogja megváltoztatni. Kizárólag egy hatékony népegészségügyi program érhet el olyan változást, amelyet a kormányzat tévesen a hamburgeradó bevezetésének tulajdonít.

Ádány Róza, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Karának dékánja szerint3 népegészségügy Magyarországon legfeljebb a retorika szintjén működik. Az Európai Unió tagállamaiban hosszútávú (nem egy kormányzati ciklusra vonatkozó) programokkal szorítják vissza az egészségtelen táplálkozás leggyakoribb következményeit, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket.

A hamburgeradó másik potenciálisan negatív érintettje, az élelmiszeripar reakciói természetesen nagyobb médiavisszhangot kaptak mint az intézkedés szegényellenessége. A javaslat szerint csomagolási egységenként vetnék ki az adót, a gyártók azonban megtehetik, hogy nagyobb kiszerelésben árusítják termékeiket, így csökkentve az adófizetés mértékét. Ebben az esetben a fogyasztó elvben jobban jár – hisz nagyobb mennyiség után kell a csomagolásonkénti fix összeget megfizetnie –, a jövedelmi és likviditási korlátok miatt azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legszegényebb társadalmi csoportok képesek lesznek a nagyobb kiszerelés megvásárlására, különösen az adó nélkül is egyre magasabb élelmiszerárak fényében. A kereslet például azáltal csökkenhet, hogy nem a bolti kiskereskedelemből, hanem más úton szerzik be a termékeket, így az élelmiszeripart is kár érheti.