Hírek
2020. Október 20. 11:21, kedd | Helyi
Kiállítás nyílt Csontváry festményeinek másolatából
Csonytváry Kosztka Tivadar festményeinek másolataiból nyílt kiállítás a Flesch Központban. Több előadás is kapcsolódik a kiállításhoz, az elsőt Pap Gábor művészettörténész tartotta október 19-én hétfőn.
“Ne csak nézz, láss..” címmel nyílt kiállítás a Flesch Központban Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek másolatából október 19-én, hétfőn. A kiállításhoz kapcsolódó első előadást Pap Gábor művészettörténész tartotta, aki nem csak a híres festőről, hanem a kor művészeti történetéről is beszélt az érdeklődőknek. Csontváry Kosztka Tivadar 1853-ban született, azonban elég későn 27 éves kora után kezd festőként dolgozni. Művészetének kiteljesedése az 1900-as évek elejére tehető.A kiállításon egy Csontváry-reprodukció is látható, mely a Nemzeti Galériában található eredeti pontos mása. Bertalan Péter, a kiállítás szervezője elmondta, négy előadás keretén belül szeretnék bemutatni Csontváry munkásságát. A programsorozatban kiderül, Csontváry miért sorolta magát a “Napút festők” közé és az is, hogyan lett patikusból festőművész. A következő előadás október 26-án, hétfőn 17 órakor lesz a Flesch Központban, melyet Miklósvölgyi János festőművész fog tartani. A részvétel ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
