Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2016. December 26. 12:46, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a gyújtogató ügyét

Lezárták a gyújtogató ügyét

Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök egy 44 éves hegyeshalmi férfi ellen, aki a saját telkén felgyújtott két autót.

A nyomozás adatai szerint 2016. június 9-én 18 óra 5 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Hegyeshalomban az egyik ház udvarán több gépjármű ég. A rendőrök a helyszínen egy férfit találtak, aki éppen a háza udvarán égő autókat próbálta meg eloltani egy locsolókannával. A katasztrófavédelem helyszínen megjelent munkatársai elmondták, hogy a férfi nem engedte meg nekik, hogy a magánterületére bemenjenek eloltani a tüzet, illetve elvégezni a keletkezett károk felmérését. A rendőrök felszólították a telek tulajdonosát - K. T. 44 éves helyi lakost -, hogy ne gátolja a katasztrófavédelem munkatársainak tevékenységét. A férfi végül beengedte az ingatlanára a szakembereket, akik megvizsgálták a két kiégett gépkocsit. K. T. a járművek tulajdonjogáról úgy nyilatkozott, hogy azokat Ausztriából hozta Magyarországra bontás céljából. A tűz keletkezéséről a katasztrófavédelem munkatársainak azt mondta, ő gyújtotta fel az autókat, mert a fém alkatrészeket később hulladékként, a mosonmagyaróvári hulladéktelepen akarta értékesíteni.

A rendőrök a 44 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a K. T. 44 éves hegyeshalmi lakossal szemben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 02. 08:02, péntek | Sport

Kós Hubert aranyérmes!

Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.

2024. Augusztus 02. 08:01, péntek | Sport

A Paks kettős győzelemmel ejtette ki a Larnacát

A Paks kettős győzelemmel jutott tovább a ciprusi AEK Larnacával szemben a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mivel hazai háromgólos sikerét követően csütörtökön idegenben is nyert, mégpedig 2-0-ra.