Hírek
2013. Január 16. 12:10, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Másodfokon is nyolc évre ítélték az ittasan négy ember halálát kiskunfélegyházi autóst
![Másodfokon is nyolc évre ítélték az ittasan négy ember halálát kiskunfélegyházi autóst](/external/image_cache/9/7/3/973297fa575b6d065a65f950cc1b0b5b.jpg)
Másodfokon jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Kecskeméti Törvényszék Losonczi Tibor 46 éves kiskunfélegyházi lakost, aki ittasan balesetet okozott, amelyben négyen meghaltak.
A bíróság az elsőfokú ítélet tényállását megalapozottnak találta, ezért a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt az első fokon hozott ítéletet helyben hagyta.
A kiskunfélegyházi férfit mellékbüntetésként 4 évre a közügyektől, 8 évre pedig a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság.
A férfi 2011. november 14-én Kiskunfélegyháza lakott területén kívül, az 5-ös úton az engedélyezett 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett 130-140-nel közlekedett. Vérében 1,80-1,87 ezrelék véralkohol-koncentrációt állapítottak meg.
A szlovák forgalmi rendszámú személygépkocsit a férfi Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába vezette, és úgy előzte az előtte haladó járműszerelvényt, hogy nem adott elsőbbséget a szemből érkező személygépkocsinak.
A járművek összeütköztek, a baleset következtében négy ember - köztük két gyerek - meghalt, és a balesetet okozó vádlott is súlyosan megsérült.
A férfi már korábban is volt büntetve ittas járművezetés miatt, de a jogosítványát nem vonták be. Ezen kívül a számvitel rendjének megsértése bűntette miatt 3 év próbára bocsátották, mely idő alatt történt a baleset, így a bíróság ezt a tényt is figyelembe vette.
Szörényi Mariann tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta: sem az ügyész hosszabb időtartamú börtönbüntetés kiszabására vonatkozó indítványát, sem a védőnek a büntetés enyhítését kérő fellebbezését a másodfokú bíróság nem fogadta el.
A jogerősen elítélt férfi büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.