Hírek
2013. December 23. 19:57, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Meghalt a börtönben Pándy András
![Meghalt a börtönben Pándy András](/external/image_cache/e/b/9/eb9e5f1aa17509f9f5063dd7cb27acc6.jpg)
Meghalt a börtönben Pándy András sorozatgyilkos - jelentette hétfőn a belga média.
A magyar származású volt lelkészt, akit 86 éves korában ért hétfő hajnalban a halál, 2002-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre hat családtagjának meggyilkolása miatt. Ágnes lányával - aki egyben a szeretője is volt - bűnszövetségben két volt feleségét, két saját fiát, valamint második felesége két lányát ölte meg. A holttesteket feldarabolták, és maradványaikat savval részben feloldották.
Mindez a nyolcvanas évek végén történt, Pándy akkor már évtizedek óta Belgiumban élt.
Ágnest, aki beismerő vallomást tett, 21 évi börtönre ítélték, de 2010-ben feltételesen szabadlábra helyezték.
Pándy az eljárás alatt végig tagadott, és azt állította, hogy az eltűnt családtagok egészségben élnek, és ő maga "az angyalok által" kommunikál is velük.
A bűncselekmény-sorozat felderítése közvetett módon egy másik hírhedt belga sorozatgyilkos, Marc Dutroux ügyének köszönhető: Dutroux esetében a nyomozó hatóság számos hibát követett el, és a bírálatok nyomán a rendőrség alaposabban utána nézett korábbi, tisztázatlan eltűnési eseteknek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.