A megnyitó előtt fél órával még csend volt a teremben, így nyugodtan tudtunk beszélgetni a múltról és a jövőről. Milyen elképzelései lehetnek egy fiatal fotós tehetségnek ma Mosonmagyaróváron? Erre is kerestük a választ..

A kiállított képeket nézegetve laikusként is feltűnik, hogy nem egy rendezett témakörre épül a tematika. Mikor és hol készültek a képek?

A kiállításon a hozzám legközelebb álló képek kerültek bemutatásra. Megtalálható például az a kép is, amit az első fényképezőgépemmel készítettem. Ez a hortobágyi csikósokat ábrázolja. Külön érdekessége még, hogy ezzel egy pályázatot is nyertem annak idején. De kiállításra kerültek felkérésekről, eseményekről vagy épp a természetben készített fotóim is.

Az évek során nagyon sok fotót készítettél, talán több tízezret is. Ki segített kiválasztani azokat a képeket, amelyek végül is kikerültek a falakra?

Ezt én magam döntöttem el. Először csináltam egy nagyobb szortírozást, akkor kiválogattam kb. 70 képet és akkor csökkentettem folyamatosan, hogy nagyjából mi az, ami kell és a többihez mérten mik kerüljenek ki.

Vizsy Ferenc írót kérted fel a köszöntőbeszédre. Vagy Ő talált meg Téged?

Először Ő talált meg engem. Azóta tartjuk a kapcsolatot, amióta a második könyvében szerepeltek a fotóim (Vizsy Ferenc: Színjátszó novellák, a szerk.) illusztrációként. Mindig kérdezgette tőlem, hogy mikor lesz kiállításom? Hát, most jött el az ideje. Rá gondoltam, mert a könyvében szerepeltem és tényleg nagyon jól bánik a szavakkal. Ezért kértem, hogy nyissa meg Ő a kiállítást.

Meddig marad itt a kiállítás és mi lesz utána a képekkel?

Február 10-ig lesznek láthatók a képek a Fehér Ló Közösségi Házban. Hogy mennek-e tovább? Még nem tudom. Az biztos, hogy otthon el lesznek téve. Gondolkozom azon, hogy otthon, Földesen is lesz egy kiállítás. És ha addig nem lesznek újak, akkor ezekből lesz kiállítva.

A képeket nézegetve tényleg elég vegyesen sikerült válogatnod. Mégis, melyik stílus áll hozzád a legközelebb? Babafotók, tárgyfotók, modellfotók, esküvői képek, tájkép?

Én vegyesen mindent szeretek. Szeretek mindenbe belekóstolni egy kicsit. Legközelebb talán az emberek fotózása áll hozzám, legyen az baba, esküvő, vagy akár portfólió. Próbálgatom a természetet is, de abból csak kisebb ízelítők vannak. Szeretnék még több mindenbe belelátni, kipróbálni és megnézni, hogy abból mit tudok megvalósítani.

2011 óta erősíted az InfoMosonmagyaróvár csapatát, de készítesz sportfotókat a Mosonvármegye újságnak is. Közel egy éve dolgozol a Monocopyban, mint grafikus, tagja vagy a Mosonmagyaróvári Fotóegyesületnek és idén januárban először kiállítóként is szerepeltél a mosonmagyaróvári Esküvő Kiállításon. Milyen tervek vannak még?

Az Esküvő Kiállításon való megjelenést jövőre is tervezem. Nem csak Mosonmagyaróváron, hanem Győrben is. Célok? Már eszembe jutott egy kiállítás, ami egy teljes évet fog igénybe venni. Központi témája „Az évszakok” lesz. Modellek, fodrászok, sminkesek is be lesznek vonva, tehát ez egy hosszú távú dolog lesz.

Helyszíne?
Több helyszín lesz, köztük Mosonmagyaróvár is, de ez még annyira nem forrta ki magát. Egyenlőre ötletelgetek.

A kiállítás valóban szívhez szóló ünnepi megnyitóját Vizsy Ferenc vállalta. Mivel Marcsival mindketten hosszú ideje dolgozunk együtt, kíváncsi voltam, hogy ő milyen jelentőséget tulajdonít ennek az eseménynek?

Sok kiállítás-megnyitón voltam már – munkámból kifolyólag is -, így határozottan mondhatom, hogy ritkán lehet tapasztalni ennyire érzelmes beszédet. Minek köszönhető mindez?

Több aspektusa van annak, hogy így építettem fel a köszöntőbeszédet.
Az egyik az, hogy egy helyről származunk. Kb. 400 km-ről költöztünk ide valamikor mind a ketten. S hogy itt összetalálkoztunk az olyan, mintha Brazíliában találkozna 2 magyar. Egy pici föld, egy pici hazai emlék.
A másik dolog, ha már földiek vagyunk, akkor nemcsak örülünk egymásnak általában, hanem azonos módon gondolkozunk, azonosak az értékeink, a gyökereink. Ez is egy motívum.
A harmadik dolog, hogy Ő a 2. könyvem illusztrátoraként egy nagyon-nagyon fontos értéket tett az én művemhez és én nem lehetek ezért eléggé hálás Marcsinak.
A negyedik dolog, hogy Marcsi szinte a lányom lehetne és én egy bizonyos értelemben így is tekintek rá. Egy végtelenül kedves, bájos, őszinte, nagyon szerény teremtés és úgy gondolom, ha van lehetőségem segíteni, bátorítani tanáccsal, jó szóval, vagy dicsérettel, akkor azt meg kell tennem.
Az ötödik dolog pedig a személyiségemből fakad. A legtöbb dolgot emberi módon, a szíven keresztül közelítem meg.

Marcsi, a „kicsi lány” – sokszor beszélünk róla így -, most egy nagyon bensőséges dolgot mutatott meg. Véleményed szerint ez is egy út a felnőtté válásához, a saját út megtalálásához?

25 éves, nagyon érett nő, de a fotózás tekintetében - ahogy ő is mondja-, még útkereső. Ma még nincs kiválasztott témája, hiszen szívesen készít természetfotókat, zsánerképeket, portrékat és ugyanakkor a vágya, hogy extrém sportolókat fotózzon.
A képein is lehet látni, hogy ez a 25 kép, 25 különböző technika, 25 különböző téma. Nyilván, ahogy érik, még több élettapasztalattal fog rendelkezni, ki fog alakulni a „NagyMarcsi-stílus”. Ő most a teljes repertoárt hozta erre a kiállításra, az élet valamennyi pillanatából egy-egy részletet és én ezt mintegy seregszemlének tartom.
Ez egy fontos mérföldkő, igen! Mert az, hogy itt kiállította a képeit, ez neki tartást fog adni és mi tanúi és részesei lehetünk élete eme fontos pillanatának. Marcsinak fontos, hogy eljöttek az ismerősei, barátai és tovább méltatják őt. Ideutaztak a szülei, akik elindították, akik az első gépet vették neki… ez nagy dolog!

A megnyitó-beszédre előre megírt szöveggel készültél, hiszen ott volt mindvégig a kezedben, mégis sok improvizációt hallottunk…

Alapvetően egy mankónak írtam ezt meg és nem stilizáltam. Az eredeti gondolatom azonban az volt, hogy odaállok Marcsi mellé, és elmondok neki mindent, amit ebben a helyzetben neki és a kedves vendégeknek tudniuk kell, hogy ne felejtsék el ezt a pillanatot!

Hosszú évek óta ismerem Marcsit. Nagyon kemény lány, talán nem nagyon láttam még meghatódni. A köszöntőbeszédedben azonban voltak nagyon érzelmes pillanatok, amikor aztán már ő sem bírta tovább sírás nélkül. Ez cél volt?

Nem volt cél, de örülök, hogy megtörtént. Marcsi nagyon kemény világból jött. A Bihari Tájvédelmi Körzethez tartoznak a földesi szikesek. Ez egy fantasztikus érték, de a szikes földön dolgozni, emberpróbáló feladat. Marcsinak a szülei, nagyszülei itt dolgoztak. Nagyon nehéz ott megélni. Ők parasztok, földművesek, akik zömmel ott élnek. Otthon 36 km választ el bennünket. Az én nagyszüleim is tanyasiak voltak, földet túrtak, kukoricát kapáltak. Tehát értem, érzem, ismerem ezt a világot.
Marcsi egy végtelenül mély érzésű ember, rejtetten mély érzésű. Nem adja ki könnyen az érzelmeit. Az arcán nagyon sokszor nem látni, de a szívén végtelen szeretet, sok vágy, sok megértés, segítőkészség ül. Örülök, hogyha ez kijött, de nem volt a célom. Azt szerettem volna, hogy neki ez a pillanat ünnepi legyen. Ez olyan dolog, mint az első csók, az ember nagymama lesz és még mindig emlékszik rá. Neki ez az első kiállítása.

Fontosan tartod ezután is, hogy nyomon kövesd a pályafutását?

Igen. Marcsival például tervezzük, hogy elmegyünk Földesre, ahol szintén lesz egy kiállítás és a kiállítás kapcsán pedig, mint illusztrátor legyen egy könyvbemutató is.
Most elsősorban azt tervezem, hogy írok pár sort Marcsiról és elküldöm a „földesi Telegráfnak”, hogy megjelentessék a faluban, hogy büszkék legyenek rá!

Nagy Mária fotókiállítása 2015. február 10-ig látható a Fehér Ló Közösségi Házban. Kérjük, nézzék meg minél többen!

Nemes Claudia

InfoMosonmagyyaróvár