Hírek
2014. December 19. 08:56, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Ötmilliárd forint adót csaltak el húskereskedők
![Ötmilliárd forint adót csaltak el húskereskedők](/external/image_cache/2/e/4/2e4674e7061bbdcb0d6e7d62b7b74761.jpg)
Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben - közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.
Sárközi Alexandra tájékoztatása szerint a fővárosi cégkör az unió tagállamaiból áfa megfizetése nélkül szerzett be sertés- és marhahúst, illetve baromfit, amelyek eredetét eltitkolta, és egy felépített cégláncolaton átfuttatva, fiktív számlák segítségével belföldről származó, igen kedvező áru termékként szerepeltette könyvelésében és adóbevallásában. A láncolatban részt vevő társaságok az adófizetési kötelezettségük csökkentése érdekében felhasználták az áru eredetére vonatkozó fiktív számlákat.
A tatabányai szervezetben az irányító férfi kft.-je stróman cégeken keresztül húskészítményeket vásárolt külföldről, majd az árut hazai társaságoknak továbbértékesítette. A stróman cégek az így származó bevételeiket fiktív számlákkal csökkentették. A cégeket irányító elkövetők ezeket a társaságokat kizárólag áfalevonásra használták fel.
A két ügyben százharminc helyszínen, országszerte csaknem háromszáz pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus szakember vett részt. Harminchárom személyt előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, valamint több mint hatvan tanút hallgattak ki. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 18 tonna hústermék forgalmi korlátozását rendelte el.
Készpénzben és bankszámlákon a nyomozók több mint hatszázharminc millió forint vagyont zároltak. Ezen túl az egyik ügyben huszonnégy gépjárművet, aranytárgyakat, drágaköveket foglaltak le, a tatabányai bűnszervezet vezetőjének pedig a luxusingatlanát, autóit is zárolták.
A bűnügyi szóvivő megjegyezte, hogy a bűnszervezetben részt vevők többségének bevallott jövedelme messze elmaradt valós életszínvonaluktól, így a büntetőeljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is indít a NAV ellenük.
A tatabányai bűnszervezet hat tagját a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, valamint további egy gyanúsítottat házi őrizetbe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.