Városlista
2024. szeptember 12, csütörtök - Mária

Hírek

2014. Augusztus 14. 13:54, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Sokkoló világháborús emberkísérletekről tanúskodik egy Kínában nyilvánosságra hozott japán vallomás

Sokkoló világháborús emberkísérletekről tanúskodik egy Kínában nyilvánosságra hozott japán vallomás

Élő embereken végeztek biológiai és vegyi kísérleteket a japánok a világháború alatt Kínában, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek - olvasható egy szemtanú frissen nyilvánosságra hozott vallomásából.

Az észak-kínai Hejlungcsiang tartomány Háborús Bűnök Bizonyítékainak Múzeumában a hét közepén bemutatott dokumentum Sadao Koshi elmondását rögzíti, ő a hírhedt 731-es alakulat sofőrje volt, így közelről élte át az eseményeket. Az észak-kínai Harpinban létrehozott, 1937 és 1945 között működő egység a japán császári hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési részlege volt, céljai közé tartozott többek közt a kínaiak elleni tömegpusztító fegyverek fejlesztése.
Koshi vallomása szerint utóbbival nyílt terepen kísérleteztek a japánok. Az egyik alkalommal például oszlopokhoz kötözték a kísérleti alanyokat, akiknek a fejét és a törzsét sisakkal és vas felöltővel védték, végtagjaikat viszont szabadon hagyták. Ezt követően repülőgépekből pestis baktériumot és más fertőző anyagokat tartalmazó "esőt" engedtek rájuk, és vizsgálták később azok testre kifejtett hatását.
A menekülni próbálókat minden esetben üldözőbe vették, és sokszor egyszerűen elgázolták őket. "A mai napig emlékszem, milyen érzés áthajtani rajtuk" - áll a sofőr vallomásában. Kísérleti alanyokért Koshi minden nap vagy minden másnap ment a vasútállomásra, ez többnyire alkalmanként 5-10 embert jelentett.
Hogy a kísérletek pontosan hány halálos áldozattal jártak, nem lehet pontosan tudni. A becslések szerint több, mint 10 ezer kínain és koreain - civileken, gyerkeken, öregeken, terhes asszonyokon is - végezték, a halottak számát legalább hatezerre teszik.
A kísérleti bázist a japánok végül 1945-ben robbantották fel, miután a szovjet hadsereg elfoglalta Harpint.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek megnyitása

Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek első három csoportjának megnyitása még hazánk idei soros elnökségi időszaka alatt

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

ingatlan.com: másfél évtizedes rekordot döntött az új lakások kínálata

Adataik szerint szeptember közepén több mint 8100 új lakást, és házat kínáltak eladásra az országban, ami másfél évtizede nem látott szintet jelent.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

EU-elnökség - Kovács Zoltán: logisztikai kihívások, ambiciózus magyar program

A magyar EU-elnökség hatalmas logisztikai kihívást jelent, miközben a kormány ambiciózus programot szeretne megvalósítani ebben a fél évben. Erről Kovács Zoltán államtitkár beszélt kedden Budapesten egy rendezvényen.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

KSH: augusztusban 3,4 százalékkal nőttek az árak

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).