Városlista
2024. szeptember 12, csütörtök - Mária

Hírek

2014. Augusztus 16. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Székesfehérvárra költöznek a Seuso-kincsek

Székesfehérvárra költöznek a Seuso-kincsek

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban október 4-étől lesznek láthatók a Seuso-kincsek – erről Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyilatkozott a Fejér Megyei Hírlap pénteki számában. A főigazgató a lapnak elmondta: a Seuso-kincseket Fejér megyében, Polgárdi-Szabadbattyán térségében találták meg, így indokolt a kincsek fehérvári kiállítása.

Baán László közölte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia neves szakemberek részvételével létrehozta a Seuso Munkabizottságot, amelynek elnöke Török László akadémikus, az MTA régészeti bizottságának elnöke, valamint az Ókortudományi Társaság főtitkára lett. A bizottság által tervezett ötéves komplex kutatási program célja, hogy elvégezze a Seuso-kincsek Magyarországra visszakerült darabjainak teljes körű tudományos feldolgozását, a tárgyak dokumentálásától, készítési helyük vizsgálatától kezdve a feltételezett lelőhelyük kutatásán keresztül a történeti, társadalmi, ikonográfiai és művészettörténeti értelmezésükig.

A főigazgató hangsúlyozta: a munkabizottság az ötévesre tervezett kutatási projekt első szakaszában nem tervezi a szabadbattyáni ásatások folytatását. A most meginduló komplex tudományos kutatási program először azt szeretné tisztázni, hogy mi a Magyarországra került darabok pontos származási helye. Amennyiben a tudományos vizsgálatok alapján bebizonyosodik, hogy a tárgyak Polgárdi-Szabadbattyán környékén kerültek elő, más megvilágításba kerül majd a környék római kori régészeti lelőhelyeinek kutatása, így a szabadbattyáni épületegyüttes feltárása is.

Baán László leszögezte: a magyar állam továbbra is elkötelezett a Seuso-kincsek további darabjainak megszerzésében, de az ügy lezártáig - annak sikere érdekében - nem adott bővebb információt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek megnyitása

Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek első három csoportjának megnyitása még hazánk idei soros elnökségi időszaka alatt

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

ingatlan.com: másfél évtizedes rekordot döntött az új lakások kínálata

Adataik szerint szeptember közepén több mint 8100 új lakást, és házat kínáltak eladásra az országban, ami másfél évtizede nem látott szintet jelent.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

EU-elnökség - Kovács Zoltán: logisztikai kihívások, ambiciózus magyar program

A magyar EU-elnökség hatalmas logisztikai kihívást jelent, miközben a kormány ambiciózus programot szeretne megvalósítani ebben a fél évben. Erről Kovács Zoltán államtitkár beszélt kedden Budapesten egy rendezvényen.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

KSH: augusztusban 3,4 százalékkal nőttek az árak

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).