Hírek
2014. Április 16. 10:58, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tizennégy hónapra ítélték a késsel taxit rabló férfit
![Tizennégy hónapra ítélték a késsel taxit rabló férfit](/external/image_cache/1/c/4/1c4120fb772fefb833ededb60ea03fbd.jpg)
Első fokon tizennégy hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki március 22-én késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közlése szerint a bíróság gyorsított eljárásban erőszakkal, illetve az élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele és fogolyszökés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.
A vádlott Szegeden szállt be a taxiba, előbb az algyői hídig, majd Hódmezővásárhelyig vitette magát. A városba érve azt kérte a taxistól, hogy vigye tovább Mártélyra, de ezt a sofőr nem vállalta. Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, azzal kezdett fenyegetőzni. A taxis kiugrott a járműből, támadója átült a kormány mögé és elhajtott. A bejelentés után 15 perccel a helyszínre irányított járőrök a régi Tisza-töltésen feltartóztatták a menekülő M. Lászlót.
A 40 éves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni és előállítani a rendőrkapitányságra. A vádlott a rendőrségen, miközben a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de az egyenruhások elfogták.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.