Hírek
2017. Április 25. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Túl az első száz napján Donald Trump
Donald Trump szerint "nincs értelme" annak, hogy értékeljék elnökségének első száz napját.
Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta az AP hírügynökség munkatársait abból az alkalomból, hogy szombaton lesz száz napja elnöki beiktatásának. Ennek kapcsán Trump úgy vélte, hogy az első száz nap "mesterségesen felállított korlát". Szavai szerint "nincs sok értelme" értékelni elnöksége első száz napját. Ez egy teljesen másfajta elnökség, mint a korábbiak - tette hozzá.
Az AP ennek kapcsán megállapította, hogy Donald Trump "felizgatta Washingtont", a washingtoni intézmények viszont "megzabolázták őt", s felidézte, hogy a republikánus elnök "kiszámíthatatlanságával és kemény beszédmódjával megriasztotta a világ vezető politikusait, de a Szíriára mért meglepetésszerű csapásával kivívta dicséretüket".
A hírügynökség értékelése szerint Trump, aki az eddigi politikával történő szakítással kampányolt, közvetve elismerte, hogy a változás Washingtonban mégsem valósítható meg gyorsan. Annak jelét adta, hogy érzi a hivatal súlyát - fogalmazott az AP. Álláspontja szerint Donald Trump meg sem próbálta azt, amit a korábbi elnökök, nevezetesen, hogy építsen a megválasztás utáni politikai tőkére és a közvélemény jóakaratára, ami általában az újonnan megválasztott elnököket övezi. Trumpnak valójában soha nem volt a választáshoz kapcsolódó politika tőkéje, és soha nem élvezett jóindulatot a közvéleményben sem.
A hírügynökség "megosztónak" minősítette Trumpot, és felidézte, hogy a választást a közvetlen szavazatok alapján tulajdonképpen demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton nyerte meg, s az elektori kollégiumban elért győzelme az egyik legkisebb arányú volt az amerikai történelemben.
Donald Trump az AP munkatársainak elismerte, hogy az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségének ellátása"emberi felelősségvállalást" is jelent, amivel korábban, ingatlanfejlesztő mágnásként nem törődött. Most viszont tudatában van annak, hogy számolnia kell döntéseinek az emberekre gyakorolt hatásaival, következményeivel is - fogalmazott.
"Amikor eljött az idő, hogy 59 Tomahawkot küldjünk rá Szíriára, akkor azt mondtam magamnak, itt többről van szó, itt halálról is szó van, hiszen embereket ölhetünk meg. Ezzel a kockázattal kellett számolnunk" - jelentette ki Hozzátette: "mindenhez, amit a kormányzáskor csinálunk, szív kell, míg az üzleti életben valójában jobban járunk, ha nincs az embernek szíve".
Az interjúban elnöksége nagy sikereként említette Trump az Iszlám Állam terrorszervezet elleni stratégiáját. Megismételte, hogy átalakítja az adórendszert, s ezzel a "valaha volt legnagyobb adócsökkentést" helyezte kilátásba.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.