Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2016. November 06. 00:00, vasárnap | Helyi
Forrás: MKC SE

Újra idegenben az MKC

Újra idegenben az MKC

Három hazai találkozó után ma újra idegenben kell, hogy bizonyítson a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club.

A MKC-s hölgyek az első fordulóból elhalasztott mérkőzésükön az Alba Fehérvár ellen lépnek pályára a Köfém Sportcsarnokban november 6-án.

A hazai csapat eddig nem teljesít túl fényesen az NB I-es bajnokságban, öt mérkőzésükből mindössze egyszer, a Vác ellen tudtak győzni, így a tabella 12. helyén állnak. A mosonmagyaróváriaknak egy sikerrel jobb a mérlegük a Kisvárda és Debrecen legyőzésével, így a 9. helyről várják az összecsapást. Mindkét együttes még küzd a Magyar Kupában is, pár nappal ezelőtt mindketten továbbjutottak a következő fordulóba, a fehérváriak a Siófokot, míg Varga József tanítványai a Vasast múlták felül.

A statisztikát nézve is hasonló erőt képvisel a két együttes, így hazai pálya előnye is fontos lehet a mérkőzés kimenetelében. „Egy nagyon jó játékosállománnyal, jó külföldi kézilabdázókkal rendelkező csapathoz utazunk – mondta el Varga József az MKC vezetőedzője. Hazai pályán inkább a fehérváriak számítanak az esélyesebbnek, de megpróbáljuk megragadni a lehetőségeket és a maximumon pörögve elhozni a pontokat idegenből.”

A hazai csapat góllövőit nézzük, igencsak támaszkodnak két idegenlégiósukra Claudine Mendy-re, valamint Biljana Bandelier-re, ketten öt meccs alatt 40 gólt termeltek. A mosonmagyaróváriak szekerét a hetekben Bízik Réka stabil teljesítménye valamint az alig másfél hete érkező Lakatos játéka viszi előre.

A találkozó 17 órakor kezdődik Székesfehérváron.

Hajrá MKC!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 02. 16:57, péntek | Sport

EGYENLŐ ESÉLYEKKEL TANDEMKERÉKPÁROKON, A ZÖLD NYUGALOM MAGYAR TENGERÉN.

Hamarosan ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a 13. Balatont megkerülő tandemkerékpáros túralátássérültek részére, amelyet a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervez.

2024. Augusztus 02. 08:02, péntek | Sport

Kós Hubert aranyérmes!

Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte Magyarország első aranyérmét a francia fővárosban.