Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2017. Július 29. 00:00, szombat | Helyi

Veréb Fesztivál 2017

Veréb Fesztivál 2017

Tavaly azzal búcsúztak a szervezők az utolsó koncert után, hogy a csornai Veréb fesztivál már fenn van Magyarország fesztivál térképén.

Most azt mondják, hogy továbbra is előre kell menni, fejlődni kell. Tavasz óta zajlanak a 2017 évi Veréb fesztivál előkészületei, most már közel a cél. Július 27-én csütörtökön kinyitják a jubileumi 10. Veréb fesztivál kapuit. Mi várható, mire készülhet a közönség? Erről beszélgettünk Bognár Andrással és Samu Zoltánnal, a fesztivál szervezőivel.
- A legnagyobb változás, hogy három teljes értékű nappal és két nagyszínpaddal várja a vendégeit a 10. Veréb fesztivál.- válaszolt András. Helyszínként visszatértünk a kempingbe, ez sokkal több lehetőséget ad nekünk. A két nagyszínpad azt jelenti, hogy a koncertek közt nem lesz szünet. Feszes program várható, hiszen amikor az egyik színpadon befejeződik a koncert, a másikon már kezd is a következő banda. Ez kihívás a zenekaroknak is, de leginkább nekünk szervezőknek. Naponta tíz, összesen harminc zenekar plusz a DJ-k lépnek fel a jubileumi Veréb fesztiválon.

- Mire számíthatnak a fesztiválozók, amikor nem a koncerten csápolnak?

- Nagyon nagyot lépünk előre a körülményekben.- mondta Zoli. Ez nagyon sokat számít. Első persze a buli, de a komfort, az ellátás is fontos. Újra lehet kempingezni, a sátrakat ezúttal a fürdő végében állíthatják fel a fesztiválozók. Friss jó hír, hogy a fesztivál karszalagjával a három napon ingyenesen lehet bemenni a strandra. Azok, akik a teljes időt a fesztivál területén akarják tölteni, 9-14 óráig egy kis boltban a Veréb ABC-ben vásárolhatnak. Délutántól a legjobb magyar Food Truck cégek ételeiből válogathatnak az éhesek. Lesz itt burger, goffri, kürtőskalács, és sok egyéb, a helyi erőket péntek-szombat a lángos kocsi képviseli. Az előkészületeket látva szomjas sem marad senki. Az off programokra is várjuk a jelentkezőket, lesz sörivó és perecevő verseny, csocsó, beerpong, léggitározás.

- A lényeg azonban a színpadokon zajlik, milyen újdonságokra számíthatnak a vendégek, és milyen jól ismert hagyományokkal találkozhatnak?

- Tavaly nyitottunk kicsit a stíluson például a Csík zenekar fellépésével, de az idén visszatérünk a fesztivál hagyományai szerinti keményebb, rockosabb hangzáshoz. Jönnek a fesztivál állandó visszatérői, a Rózsaszín Pitbull, Alvin és a mókusok, Intim Torna Illegál, néhány év szünet után újra visszatér hozzánk a Supernem, a 30Y. Először lép fal a fesztiválon például az Anna & the Barbies, Paddy and the Rats és a Belga. Az idén először hirdettük meg a V-faktort, amire váratlanul sok zenekar jelentkezett. A Zeneszöveg.hu és a Facebook közönségszavazás döntötte el, hogy melyik három zenekar léphet fel a 18 órás idősávban. (Fatal Error, Phrenia, Best Flair) A koncertek közben látványelemekkel is feldobjuk még a show-t, és táncbemutatók is lesznek. Újdonság, hogy a napok utolsó koncertjein tribute zenekarok segítségével tisztelgünk a külföldi klasszikusok előtt. Aztán jönnek a dj-k, így a szokásokhoz híven minden nap körülbelül hajnali ötig eltart.

- Minden adott, hogy jól érezzétek magatokat a fesztiválon.- folytatta Zoli. Gyertek minél többen, és hogy biztosítsátok a helyeteket, azt ajánljuk, hogy elővételben vegyétek meg a bérleteteket vagy napijegyeteket. Így a bejutás is gyorsabb lesz.

http://verebfeszt.hu/

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 31. 21:23, szerda | Sport

Benyó Máté dobogóra állhatott Nyirádon

Felemás hétvégét zárt a Korda Racing a Rallycross Európa-bajnokság idei második, nyirádi állomásán. Benyó Máté dobogóra állhatott, Kovács Sámuel elődöntőbe jutott, ott végül azonban nem termett számára babér.

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.