A gróf október 25-én személyesen is megjelent a megyegyűlésen megbízólevelének átvételére. Mindkét eseménynek a magyaróvári városháza emeleti tanácsterme adott helyszínt, mert a régi megyeháza nem rendelkezett megfelelő méretű helyiséggel a megyegyűlések tartására.

Az 1847 október 25-i történelmi eseménynek állított emléket a város 95 évvel később. Az emléktábla datálása 1941, amely a gróf születésének 150. évfordulójára utal, mely esztendőt a magyar kormány „Országos Széchenyi Emlékévnek” nyilvánított.
Az emléktábla felavatásának időpontja azonban már annyira nem ismert, ez 1942. május 17-e.

Dr. Sattler János Mosonmagyaróvár polgármestere, mint a megyei törvényhatósági bizottság tagja indítványt nyújtott be a vármegye alispánjához dr. Telbisz Miklóshoz, hogy gr. Széchenyi István emlékezetére, a születése 150. évfordulójára rendezendő országos ünnepség keretében Győr-Moson-Pozsony k. e. e. vármegyék törvényhatósága október 25-én Mosonmagyaróváron, a régi városháza nagytermében tartson emlékünnepélyt.

A vármegye elfogadta a kérést, hogy október 25-én ünnepi díszközgyűlést tartson a régi magyaróvári városháza volt közgyűlési termében.
A város társadalmát is megmozdította az ünneplés lehetősége, ekkor már 17 év óta nem volt megyegyűlés az önállóságától megfosztott Moson vármegye székhelyén.

A Mosonvármegyei Történelmi és Régészeti Egylet, Ruff Andor elnökletével még azünnepély előtt több javaslattal is előállt a városfelé. Legelsősorban, hogy az emlékünnepség ne merüljön a feledés homályába, ezért a régi városháza utcai falát jelöljék meg kőtáblával, és domborítsák ki a nagy Széchenyinek a vármegyéhez és a városhoz fűződő szoros kapcsolatát, hogy ennek az épületnek a nagytermében tartotta Széchenyi István a bemutatkozó és programbeszédét, mint Moson vármegye megválasztott diétai követe 1847. október 25-én.

Másodsorban a termet nevezzék el Széchenyi-teremnek és az elnevezés a terem falában egy kisebb márványtáblán kerüljön megörökítésre.

Harmadsorban, a város és a vármegye hozzon létre egy alapítványt, amely évenként, ezüst Széchenyi-emlékéremmel jutalmazza és kitünteti azt a mosonmegyei egyént, aki a nemzet és a szűkebb hazánk javára legodaadóbban és a legtöbbet tett Széchenyi szellemében. Az emlékek szövegének megállapítására, a kőtáblák és az emlékérem megtervezésére a város és a vármegye hozzon létre egy bizottságot.

A polgármester kisebb módosításokkal, minthogy az emléktábla márványból készüljön, és arcképes legyen; a leleplezési ünnepélyt a városban lévő Széchenyi Kör bonyolítsa; az alapítvány pedig ösztöndíj-alapítvány legyen, amit a polgármester az ipartestületek elnöksége, a kereskedők és az iparosok körének vezetőségének véleményezése mellett egy mosonmagyaróvári becsületes, józan, törekvő és hazafias érzésű kereskedő vagy iparosnak adományoz, minden év október 25-én.

A képviselőtestület egyöntetűen elfogadta a javaslatot. A város az emléktáblákra 2600 pengőt biztosított, a megyei ünnepségre pedig tatarozta a régi városháza lépcsőházát és a nagytermet.
1941 október 25-én, azon a helyen, ahol napra pontosan 94 évvel korábban Kossuth által a „Legnagyobb Magyarnak” tartott gróf Széchenyi István - 56 éves korában - jelen volt, dr. Polniczky Lipót főispán - volt magyaróvári főszolgabíró - elnöklete alatt megtörtént a díszközgyűlés; több mint 120 fő meghívott vendégek, tisztviselők és törvényhatósági bizottsági tagok részvételével. Az ünnep alkalmára átszállították a vármegyeházáról az 1861-ben, Moson vármegye megbízására, Barabás Miklóssal készítetett egészalakos Széchenyi olajfestményt, azonban ez a későbbiekben nem maradhatott a Széchenyi-terem része.

Ünnepi beszédet vitéz dr. Bittera Miklós akadémiai és egyetemi tanár, gazdasági főtanácsos, felsőházi és megyebizottsági tag mondott.
Az 1942 május 17-i emléktábla leleplezési ünnepség az 1941-es Széchenyi-év lezárásának tekinthető. Vasárnap 11 órakor vette kezdetét a rendezvény, melyet megelőzött a három vallásfelekezet templomaiban tartott hálaadó mise és istentiszteletek. Ezt követte a Frigyes királyi herceg úton való gyülekezés és zenés felvonulás a Városkapu téren át a mai Fő utcán - amely akkor gr. Széchenyi Istvánról volt elnevezve – a köznyelv szerinti Széchenyi térre, amely a Fő utca és a Városháza utca kereszteződése.

A régi magyaróvári városháza homlokzata nemzeti zászlókkal és cserfafüzérrel volt díszítve, de a környező utcák, házak is fellobogózva. Szónoki pódium és hangosítás van az utcák és a Szent László tér felé. Az emelvénnyel szemben voltak a díszvendégekAlbrecht főherceg, Antal miniszter, főispán, alispán, akadémiaigazgató és tanárok, felsőházi tagok, honvéd helyőrségparancsnok, Győr város polgármestere, országgyűlési képviselők, lelkészek, aktív és nyugalmazott tisztviselők, gyárigazgatók, földbirtokosok. Külön részt képviseltek a községek küldöttei élükön dr. Schmack Leó magyaróvári járási főszolgabíróval és a főszolgabíróság tisztviselőivel. A város szinte minden intézete, intézménye, iskolája, testülete képviseltette magát; a leventék, a cserkészek, a tűzoltók, a dalárdák, a zenekarok és a város érdeklődő közönsége. Az eseményen a helyi Mosonvármegyén túl, az MTI és a Győri Nemzeti Újság tudósítója is jelen volt.

Az Egyesített dalárda (Moson és Magyaróvár városrészi) énekelte a Himnuszt, majd a szervező Széchenyi Társaskör elnöke, dr. Szahlender Ferenc egészségügyi tanácsos köszöntötte a vendégeket és résztvevőket, és röviden ismertette Széchenyi életrajzát és az emléktábla létrejöttét. Szavalat következett egy polgári leányiskolástól, aki Finta Sándor: „A Legnagyobb Magyar” c. költeményét szavalta.

Az ünnepi avatóbeszédet dr. Kühne Lóránt gyárigazgató, városi képviselőtestületi tag tartotta, főként, az ünnepelt 1847-es Moson vármegyei követségéről szólt.

Beszéde közben hullt le a lepel a 90x120 centiméter nagyságú, fehér carrarai márványból készült emléktábláról, amely Váradi Dobóczky Imre festő- és szobrászművész és Péter György szobrász- kőfaragómester alkotása. Az emléktábla Széchenyi arcdomborművét és a szöveget tartalmazza vésett és oxidált ezüst betűkkel.

Az emléktáblán egyébként már fent voltak kétoldalt a vármegye és a város hatalmas koszorúi. A vármegyéé cirka egy méter átmérőjű nyitott babérlevelű koszorú pálmaágakkal átszelve, kétoldalt piros-fehér és kék-sárga színű selyemszalagokkal, utalva a vármegyék színeire, Győrre és Mosonra. A város koszorúja kék-fehér színű szalagokban pompázott.

Szécsényi István magyaróvári postafőnök folytatta a beszédet majd felkérte Mosonmagyaróvár polgármesterét az emlékmű átvételére. Dr. Sattler János röviden említette a város és Széchenyi kapcsolatát, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett egyesület van a városban, festmény is van róla és a régi magyaróvári főutca is az ő nevét viseli.
Az eseménynek országos rangot dr. Antal István nemzetvédelmi és propagandaminiszter jelenléte adott, fővendégként utolsónak beszélt Széchenyi méltatásáról, aktuálpolitikai felhangokkal. Az ünnepséget a leventezenekar zárta a Szózattal.

Az avatási ünnepségről Vida Ferenc magyaróvári fényképész készített fotográfiákat, melyek most láthatóak a nagyközönség részére.
Az emléktábla köré később felvetődött, egy a táblához és az épülethez illő barokk márványkeret készítése, végül fehér vakolatkerettel látták el az emléktáblát.
Az emlékmű megvalósulása jelentős dolog volt a város életében, mert korábban is volt törekvés Magyaróváron egy Széchenyi-szobor állítására, azonban az, hiú ábránd maradt.