Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2017. Április 23. 05:00, vasárnap | Helyi
Forrás: mkcse

Kiesés szélén az MKC

Kiesés szélén az MKC

A bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés várt a mosonmagyaróvári kézilabdás hölgyekre, akik szombaton Békéscsabáról próbálták meg elhozni a két pontot.

Foto: Békéscsabai Előre NKSE facebook

A nagy tét a találkozó elején a hazaiak bénította meg. A 8. percben már 4-1-re vezetett az MKC, és ez az előny a 22. percig ki is tartott. Bízik, Bouti és Csala révén a Mosonmagyaróvár egy-két góllal mindig ellenfele előtt járt. A Békéscsaba sokáig futott az eredmény után, de aztán átvette az irányítást.

8-9-es óvári vezetés után zsinórban négy hazai találat jött, Zöldi-Tóth vezérletével ekkor egyre magabiztosabb lett Skaliczki László csapata. A szünetre is a hazaiak mehettek elégedettebben, hiszen 13-10 volt a csabaiak előnye.

A második félidőben még kétszer felzárkózott két gólra a Mosonmagyaróvár (13-11, 14-12), de ennél többre nem futotta Varga József tanítványaitól. Triffa remekül védett a lila-fehérek kapujában, ráadásul a hazaiak nyolc büntetőjükből hatot is gólra váltottak. Kovacevic ugyan a 43. percben megkapta a harmadik két perces kiállítását, és ezzel együtt a piros lapot, de ekkorra már eldőlt a mérkőzés. A Békéscsaba végül magabiztos, 26-19-es győzelmet aratott, és ezzel lépéselőnybe került a kiesés elkerüléséért folytatott harcban.

Az MKC újabb fontos mérkőzésen szenvedett vereséget, és a piros-kékek négy fordulóval a vége előtt a kiesés szélére sodródtak. 19 lőtt góllal nem lehet meccset nyerni, és az is igaz, hogy az utóbbi két találkozón a kulcsemberek teljesítménye sem volt az igazi. Az MTK után a Békéscsaba is hét gólos különbséggel nyert a Mosonmagyaróvár ellen. Folytatás április 28-án a Budaörs ellen hazai pályán. Az a mérkőzés lesz az utolsó szalmaszál, meg kell ragadni!

NB I 21. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 26–19 (13-10)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Jv.: Bacs, Bóna

Békéscsaba: Triffa – Diószegi 3, Vaszileuszkaja 3 (1), Walfisch 6 (4), Zöldi-Tóth 4, Kovacsevics 2, Gávai. Csere: Terenyi (kapus), Glusica 3, Mihálffy, Vukajlovics 1 (1), Gidai, Kölcze, Bottó 2, Dukics. Vezetőedző: Skaliczki László

MKC: Szemerey – Vukojevics 2, Csala 4, Bouti 2, Dombi 1, Kopecz 1, Bízik R. 4 (3). Csere: Wéninger (kapusok), Gyimesi 2, Gerháth 2, Hajtai, Bízik B., Horváth, Bardi 1, Élő. Vezetőedző: Varga József

Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/3

Skaliczki László, a Békéscsabai ENKSE vezetőedzője: „A mérkőzés elején védekezésben nem találtuk a távolságot és a gólveszélyes embereket. Fokozatosan lendültünk bele a mérkőzésbe, ahogy összeállt a védekezés, úgy lett jobb a támadás. Volt ugyan hiba, de volt ritmusa a játéknak. A 2. félidő elején pedig úgy álltunk bele a meccsbe, ahogy azt egy ilyen rangadón kell.”


Leposava Glusica, a Békéscsabai ENKSE játékosa: „Egész héten azon dolgoztunk, hogy a védekezés jó és feszes legyen, ezáltal tudjunk segíteni a kapusunknak. Az egész csapat tette a dolgát, mindenki tudta, hogy milyen fontos meccs ez, és ennek megfelelően teljesítettünk.”

Varga József, a Mosonmagyaróvári KC SE vezetőedzője: „Úgy gondolom, hogy egy kicsit túlzott ez a különbség. A mérkőzésnek volt egy olyan szakasza, amikor védekezésben és támadásban sem tudtuk azt az agresszivitást nyújtani, amit kellett volna. Jól kezdtünk, de Triffa Ágnes kiváló szélsőkkel szembeni teljesítménye domináns volt ezen a meccsen. Ő jól felkészült, mi pedig ezek szerint nem tettük meg ugyanezt. Igazi kiesési rangadó volt, ami után a Békéscsaba került lépéselőnybe velünk szemben.”

Szemerey Zsófi, a Mosonmagyaróvári KC SE kapusa: „Sokat hibáztunk, nem tudtuk megvalósítani, amit terveztünk. Egy ilyen meccsen nem lehet ennyi ziccert elrontani. A védekezés sem állt össze, kicsit agresszívabbnak kellett volna lenni, főleg úgy, hogy tudtuk, hogy nekünk pontot-pontokat kell szerezni.”

Utánpótlás eredmények:

Ifjúsági: Békéscsaba – MKC SE 34-29 (22-18)
Junior: Békéscsaba – MKC SE 31-29 (14-18)

Hajrá MKC!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest