Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2017. Augusztus 10. 11:45, csütörtök | Sport

Új kocsi=Mitropa győzelem!

Új kocsi=Mitropa győzelem!

Kiválón sikerült az új R4-es Mitsubishivel való debütálás a Várkonyi-Makai párosnak a Mitropa Kupa hazai versenyén, a Baranya Kupán.

Abszolútban a 6. helyen végeztek, de a fő célt, Hermann Gassner legyőzését a Mitropa értékelésben elérték. Ezzel megerősítették a 3. helyüket az összetettben, amit szeretnének megtartani év végéig, esetleg előre lépni is, ez a következő versenyen eldől, hogy van-e esély.

Várkonyi Szabolcs:
Bár a fő célt elértük, én örök elégedetlen vagyok, mert szerettem volna előrébb végezni az összetettben, de legalább kisebb időkülönbségekkel végezni a gyorsokon. Az első nap jól sikerült, ott még kicsik voltak a különbségek, pedig nagyon óvatos voltam, elég defekt veszélyesek voltak a pályák. A második napon már nem tudtam felvenni a tempót Maricsekékkel és Maticsékkal, akiknek ezúton is gratulálok, gyorsak voltak. Igazából tudom, hogy miért, ezeken a nagyon gyors pályákon, ha az ember picit elemeli a lábát, gyorsan jönnek a másodpercek, én pedig elemeltem. Nem is a tempó miatt, bár sose mentem ilyen gyorsan versenyautóval, az eddigi autóim 170 körül leszabályoztak, leginkább az utak dobálós volta miatt és a lukak miatt. Ilyen úton semmi tapasztalatom a Mitsubishivel, hál’ istennek kint nincsenek ilyen pályák és bár nagyon jó volt a beállítása, mégsem akartam megkockáztatni, hogy valami egyenetlenség ledobjon 200-nál az útról. Ha a mostani tapasztalatommal vágnék neki, biztos bátrabb lennék. Azért természetesen örülök a Mitropa győzelemnek, főleg, hogy Gassnerékat mindenhol tudtuk verni, pedig neki is van vagy 20 év előnye tapasztalatban ilyen kocsikkal.
Most szerencsére kisebb kihagyás következik, 4 hét múlva megyünk a Mitropa következő versenyére a szlovén-olasz határon fekvő Nova Goricába, ahol remek pályák várnak minket!

Makai Gergely:
Valamiben elsőnek lenni, nagyon jó érzés, és azt mondani, hogy megérte a befektetett munka. Mindig van esély mindenen javítani, vagy jobbnak lenni egy kicsivel, de nem szabad elfelejteni megélni a pillanatokat, és nekem ez utóbbi sikerült. Jó érzés volt egyrészt magyar közönség előtt versenyezni, másrészt az új autó feelingje is elragadott, érezhető volt a különbség, nagyon élveztem a tempót és pálya adta lehetőségeket. Egyre magabiztosabban látom el a navigátori szerepkört, úgy érzem teljesen összeszoktunk Szabolccsal. Várom a következő versenyt, és a következő helyezéseket.
Támogatóink segítségét köszönjük:Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.

Fotó: Ritmus A.S.E.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

2024. Július 31. 08:00, szerda | Sport

A férfi vízilabda-válogatott 26 év után kapott ki a spanyoloktól

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott kedden Spanyolországtól a párizsi olimpián, a csoportkör második fordulójában.

2024. Július 30. 20:11, kedd | Sport

50 ország, 50 versenyző, egy cél!

A Széchenyi István Egyetem versenyzője, Franciaországban először versenyzett OK Junior kategóriában.