Városlista
2024. szeptember 12, csütörtök - Mária

Hírek

2014. Augusztus 31. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Varga: a perek is azt mutatják, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok

Varga: a perek is azt mutatják, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok

A pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy más témában tartott szombati budapesti rendezvény után.

A tárcavezető kifejtette: az ősszel születik meg az az elszámolási kerettörvény, amely alapján tisztességesen ki kell számolni, mivel tartoznak a bankok az ügyfeleiknek. Varga Mihály fontosnak tartja tisztázni, hogyan térítik majd meg ezt az összeget. Mint mondta, több variáció is van: csökkenthető a törlesztőrészlet vagy a még hátralevő futamidő, vagy lehet a hitelösszeget is csökkenteni.

Azt azonban megerősítette - ahogyan arról Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is beszélt a héten -, hogy becsléseik szerint akár átlagosan 20-25 százalékkal mérséklődhetnek majd az ügyfelek törlesztőrészletei, de lesz olyan is - hiteltípustól függően -, akinél ennél nagyobb mértékű lesz a csökkenés.
Hozzátette, hogy az elszámolási törvény javaslatát várhatóan már szeptemberben tárgyalhatja a parlament.

A nemzetgazdasági minisztert a forint árfolyamának alakulásáról is kérdezték, amelyről azt mondta: jól látható, hogy az ukrán-orosz konfliktus éleződésével minden térségbeli országnak jelentősen gyengült a pénze, így volt ez például Lengyelországban és Csehországban. Varga Mihály bízik abban, hogy olyan válságkezelési megoldás születik, amely nem hat jelentősen a magyar gazdaságra, így a forint árfolyamára sem.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, emlékeztetett: a takarékszövetkezeti rendszerben már korábban is voltak 'ilyen sebezhető és gyenge pontok'. Megemlítette az orgoványi és a soltvadkerti takarék esetét, jelezve ugyanakkor, hogy azok ügyfelei is a pénzükhöz juthattak, és 'ugyanez fog történni majd az Alba Takarékszövetkezet esetében is'. Az ügyfeleket semmilyen kár nem érheti, az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül a betéteikre garancia van - hangsúlyozta a tárcavezető.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

EU-elnökség - Kovács Zoltán: logisztikai kihívások, ambiciózus magyar program

A magyar EU-elnökség hatalmas logisztikai kihívást jelent, miközben a kormány ambiciózus programot szeretne megvalósítani ebben a fél évben. Erről Kovács Zoltán államtitkár beszélt kedden Budapesten egy rendezvényen.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

KSH: augusztusban 3,4 százalékkal nőttek az árak

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Szeptember 10. 07:37, kedd | Belföld

Vasárnap megdőlt a fővárosi és országos hajnali melegrekord, hétfőn meg fagyoskodtunk

Vasárnap megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.