Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2017. Október 08. 07:00, vasárnap | Sport

Végre győzelem!

Végre győzelem!

Hosszú idő után sikerült eredményesen befejezni egy komoly versenyt a Szilágyi-Váradi párosnak.

A 44. Croatia Rallye-n megnyerték az „N” csoportot és az összetett 11. helyére kormányozták a Mitsubishit a nagyon nehéz, felhordásos versenyen.

Szilágyi János: Nagyon elégedett vagyok az autóval, szenzációs volt. Az eredménnyel úgyszintén, bár nem igazán volt kivel versenyezni, hiszen minden régi ellenfelem R5-ös kocsira váltott, így a top 10-re esélyünk sem volt. Volt egy-két meleg pontja a versenynek, többször is jártunk árokban, de mindannyiszor szerencsénk volt és olyan helyen történt, ahol semmi nem volt útban. Utólag kiderült, hogy 3 kerék hajtással mentünk, mert a jobb hátsó kerék semmit nem csinált. Majd difit cseréltünk, meg a biztonság kedvéért féltengelyt is, utána már nem fordult elő hasonló. Nagyon kihordásosak voltak a pályák, végig észnél kellett lenni.
Szerencsére az idő is kegyeibe fogadta versenyt, így erre sem lehetett panasz. 2. nap még elkövettem egy hibát, túl kemény gumikat tettem fel az első körre, így az nagyon csúszkálósra sikerült, de a kategória elsőségünket ez sem veszélyeztette. Köszönjük a támogatóinknak a bizalmat!
Támogatóink segítségét köszönjük:Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.
Fotó: Zentai Gábor

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 08:02, szerda | Sport

BL-selejtező - Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

2024. Július 31. 08:00, szerda | Sport

A férfi vízilabda-válogatott 26 év után kapott ki a spanyoloktól

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott kedden Spanyolországtól a párizsi olimpián, a csoportkör második fordulójában.

2024. Július 30. 20:11, kedd | Sport

50 ország, 50 versenyző, egy cél!

A Széchenyi István Egyetem versenyzője, Franciaországban először versenyzett OK Junior kategóriában.